Férfi kosár: Nowitzki jön, de LeBron James is felbukkanhat Debrecenben az U19-es vb-n

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.05.24. 16:08
null
Dirk Nowitzki itt lesz (Fotó: Getty Images)
Az NBA-bajnok Dirk Nowitzki biztosan ott lesz a Debrecenben június 24. és július 2. között sorra kerülő U19-es férfi kosárlabda-világbajnokságon.

 

A szervezők keddi tájékoztatása szerint a Dallas Mavericksszel győztes, nyolcszoros All Star-válogatott és Európa-bajnoki ezüstérmes német Dirk Nowitzki a nemzetközi szövetség (FIBA) képviseletében érkezik a hajdúsági városba. Mégis könnyen lehet, hogy nem ő lesz a legnagyobb sztár a Főnix Csarnok lelátóin, ugyanis jó esély van arra, hogy Bronny James bekerül az amerikai válogatottba, ami egyben azt jelenti, hogy édesapja, az NBA-legenda LeBron James is felbukkanhat a mérkőzéseken.

A nyolcszoros aranyérmes amerikaiak még nem hirdettek keretet, viszont a franciák már igen, így az is biztossá vált, hogy az idei NBA amatőrbörzén (draft) jó eséllyel elsőként elkelő Victor Wembanyama nem lesz ott Debrecenben.

Váradi Kornél szövetségi kapitány együttese – amely a rendező jogán indul – elsőként a Dél-Koreával, majd Argentínával, s végül Törökországgal találkozik a csoportkörben, mindhárom meccsre a Főnix Arénában kerül sor 17.30-as kezdéssel. Az ellenfelek közül a törökök bronzérmet nyertek a 2015-ös korosztályos vb-n, a dél-koreaiak kilencedik részvételükre készülnek, míg az argentinok már 15. alkalommal lépnek pályára, és csak 1987-ben hiányoztak a mezőnyből.

Debrecen a közelmúltban U19-es és U17-es női világbajnokságnak adott otthont, és előbbin a magyar U19-es csapat történelmi bronzérmet nyert. A férfi U19-es vb-re a Főnix Arénában és az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban kerül sor. A cívisvárosban 2008 óta ez lesz a 29. kosaras világverseny.

A CSOPORTOK
A-csoport: Spanyolország, Franciaország, Kína, Kanada
B-csoport: Egyesült Államok, Szlovénia, Libanon, Madagaszkár
C-csoport: Brazília, Szerbia, Japán, Egyiptom
D-csoport: MAGYARORSZÁG, Törökország, Dél-Korea, Argentína

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Hosszabbítás után verte meg a DEAC a Szombathelyt a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:50

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Nyert a Hapoel vendégeként a Bayern München a férfi kosárlabda Euroligában – videó

Kosárlabda
2026.01.29. 23:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

Rutinos kapus érkezését jelentette be a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.28. 17:25
Ezek is érdekelhetik