Női kosár Eb: óriási csatában dőlt el, ki lesz a mieink ellenfele

K. Zs.K. Zs.
2023.06.19. 18:55
null
Petra Holesinska 19 pontot szerzett a cseh csapatban (Fotó: FIBA)
Csehország rendkívül kiélezett mérkőzésen 79–76-ra legyőzte Görögországot a női kosárlabda Európa-bajnokság hétfői tel-avivi mérkőzésén, ezzel bejutott a negyeddöntőbe, ahol a magyar válogatott lesz az ellenfele. 

 

Az első három negyedben jobbára a görögök vezettek, de nagyobb előnyt nem sikerült kiépíteniük. A negyedik játékrész elején a csehek 8–0-s futással fordítottak (69–63), de a görögök visszakapaszkodtak – messze volt még a végkifejlet…

A korábban Cegléden, jelenleg Zaragozában légióskodó Petra Holesinska két betörése három-három pontot hozott a cseh csapatnak a hajrában, úgy tűnt, ez dönthet, de Pinelopi Pavlopulu triplájával egy pontra megint visszajöttek a görögök 15 másodperccel a vége előtt (75–74). Holesinska két büntetővel 17-re tornászta fel pontjai számát, a görögök csak duplával tudtak válaszolni, és Holesinska két újabb büntetője már döntőnek bizonyult – nyertek a csehek.

Mint ismert, a mieink két győzelemmel és egy vereséggel zárták a csoportkört, a címvédő szerbek bravúros legyűrésével elsők lettek a D jelű kvartettben, azaz a lehető legrövidebb úton jutottak be a legjobb nyolc közé.

A Magyarország–Csehország negyeddöntőt csütörtökön játsszák le Ljubljanában.

Sikerrel vette a hétfői akadályt Montenegró válogatottja is, amely az olaszok legyőzésével kiharcolta, hogy a negyeddöntőben megmérkőzzön Franciaországgal.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
RÁJÁTSZÁS A NEGYEDDÖNTŐÉRT
• Hétfői mérkőzések (Tel-Aviv)
Csehország–Görögország 79–76
(22–22, 19–20, 20–19, 18–15)
Montenegró–Olaszország 63–49
(22–8, 13–14, 13–9, 15–18)
• Kedd (Ljubljana)
18.00:
Németország–Szlovákia
21.00: Szerbia–Nagy-Britannia

Legfrissebb hírek

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

„Büszkék lehetünk” – értékeltük a női kosárlabda-válogatott vb-szereplését

Kosárlabda
2026.09.13. 09:59

Lovrencsics Balázs: Sosem voltam elájulva magamtól; Juhász Dorka: Büszkék lehetünk

Minden más foci
2026.09.12. 23:18

Völgyi Péter: Nagyon elégedettek vagyunk a szerepléssel

Kosárlabda
2026.09.12. 09:53

Olvasóinknál Lelik Réka volt a magyar válogatott legjobb játékosa a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.12. 09:47

Rátgéber László: Szenzációs teljesítmény, az összes vb-meccsből profitáltunk

Kosárlabda
2026.09.11. 17:58

Károlyi Andrea: Balszerencse, hogy összefutottunk a vb várható döntőseivel

Kosárlabda
2026.09.11. 08:55

Értékelje a női kosárlabda-válogatott játékosainak világbajnoki teljesítményét!

Kosárlabda
2026.09.11. 08:27