Klasszikus párharc – Bobory Balázs jegyzete
AZ ELMÚLT ÖT ALKALOMMAL megpróbálta kétszer a Szolnok, kétszer a Körmend és egyszer az Alba is. Nem, egyiküknek sem sikerült legyűrni az egyeduralkodó Falcót, amely ebben az évadban is tündökölt, az alapszakaszban nem kapott ki, a rájátszásban pedig egyetlen alkalommal hagyta el vesztesen a pályát, közben a Magyar Kupát is imponáló magabiztossággal nyerte meg.
Érzésem szerint azonban mégsem ez lesz az a döntő, amelyet sétagaloppban nyernek majd meg a szombathelyiek. Bár Váradi Benedekék a futó idényben háromból háromszor megverték döntőbeli ellenfelüket (kétszer az alapszakaszban, egyszer a kupában), az Olajbányászt, talán a szolnokiak összetétele, komplexitása miatt rágós falat lehet a Falcónak.
Persze sok minden szól a szombathelyiek mellett: öt válogatott magyar játékos mellett négy légiós van a keretében, és a többiek sem kutyaütők, így Milos Konakov kerete megfelelően mély és kiaknázható. Ami mégis többet jelent ennél, az a hosszú évek óta tartó szisztematikus építkezés, a nyugalom, a rutin és a győztes attitűd, ami bőven kialakult Vas vármegye székhelyén. A szolnokiaknál is erős a magyar mag Lukács Norberttel, Pallai Tamással vagy éppen az évad közben érkező Somogyi Ádámmal, a palánk alatt pedig rendkívül masszív légióstrió védi és támadja a gyűrűt, ez párosulhat az éhséggel, a bajnoki aranyra ácsingózással, ami nagy energiát szabadíthat fel az Olaj játékosaiban.
A szombaton kezdődő párharc párosítása az elmúlt évtized legnagyobb hazai rivalizálásává nőtte ki magát, így vélhetően minden percben tetten érhető lesz a parketten az izgalom, a magas hőfok, a hatalmas elszántság és akarat, nem mellesleg a feszültség is. Ilyenkor fontos a hideg fej, a terv és a taktika pontos követése, a jó döntések meghozatala a legforróbb pillanatokban is.
Csemege.
A közhelyszótár szerint ezzel a kifejezéssel illethetjük a Falco–Olaj férfi kosárlabdabajnoki döntőt is, mert jelenleg ennél nem lehet ebben a sportágban itthon kiélezettebb párharcot elképzelni. Remek edzők, remek játékosok csatája következik, amely minimum három mérkőzésig tart.
Úgy gondolom, ezúttal ennyi nem lesz elég, bárki lesz a bajnok, nem kapja ajándékba az aranyérmet, nem hullik az ölébe, minden kosárért, lepattanóért, szabad labdáért meg kell majd küzdeni a párharc valamennyi felvonásán.
De ilyennek is kell lennie egy döntőnek, aztán hogy a Falco marad-e a trónon, vagy a Szolnok tesz pontot a sorozat végére, nemsokára kiderül…
Színvonalas és szoros csatát hozhat a férfi kosárlabda NB I döntője
A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete
