Gereben Lívia: Sok van ebben a válogatottban!

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.11.13. 21:06
null
Gereben Lívia hosszabb szünet után tért vissza a nemzeti csapathoz (Fotó: Török Attila)
Hosszú idő után ismét a női kosárlabda-válogatott keretével dolgozik a Sepsiszentgyörgy csapatkapitánya, Gereben Lívia. A fehérvári edzőtáborban Völgyi Péter csapata lejátszotta első edzőmérkőzését Csehország ellen.

Mennyi idő után dolgozik újra együtt a válogatott kerettel?
Azt hiszem, három vagy négy év is eltelt azóta, hogy legutóbb a fehérvári csarnokban jártam, ez most fantasztikus érzés – válaszolta a Sepsiszentgyörgy 26 éves játékosa, Gereben Lívia.

Tavaly tavasszal egy interjúban már említette, hogy szeretne újra válogatott lenni, és erre alkalma is nyílt volna a nyári összetartáson, végül egy sérülés ezt meghiúsította.
Így van, Völgyi Péter legutóbb is meghívott, nagyon boldoggá tett, de nem volt szerencsém, mert az előző idény vége felé megsérültem, és nem épültem fel az edzőtáborozásig. Egy szakadás lett a talpamban és hosszú volt a felépülési idő. Viszont most nagyon örülök, hogy itt lehetek a lányokkal.

A csapattársak többségét nyilván ismeri, de akadnak új arcok is. Milyennek látja ezt a közösséget?
A legtöbb lánnyal valóban személyes az ismeretségem, de a fiatalokat is láttam már játszani, nagyon jól érzem magam a válogatottnál. Gyerekkorom óta szívügyem a nemzeti csapat, amikor csak tehettem és betegség nem akadályozott, akkor mindig számíthatott rám a csapat és a szövetségi kapitány.

Ráadásul klubjával, a Sepsiszentgyörggyel is pozitív élményeket gyűjtött a múlt héten Magyarországon, hiszen Európa-kupa-meccset nyertek volt csapata, a Szekszárd otthonában. Milyen érzéssel tért vissza?
Kicsit furcsa, de nagyon felemelő érzés volt Szekszárdra utazni. Ott váltam felnőtt kosárlabdázóvá, hat idényt töltöttem a Tolna vármegyei klubnál. Rengeteg emlék feltört bennem, de most a Sepsi sikeréért hajtottam, és büszke vagyok, hogy az európai porondon győzelemmel zártuk a válogatott szünet előtti szakaszt.

Azt is nyilatkozta korábban, hogy nagyon sajnálja, amiért a magyar nemzeti csapat nem jutott ki az Eb-re, mert többre hivatott. Ezt most testközelből, a lányok között készülve is így látja?
Teljes mértékben. Ez a csapat sokkal többre képes. Látva a játékoskeretet, ennek a válogatottnak simán ott lett volna a helyen az Európa-bajnokságon. Úgy érzem, ez a társaság nagy tettekre hivatott és sok van a keret tagjaiban.

Jelenleg egy tétmérkőzés nélküli összetartást tart a szakmai stáb, a cél a márciusi vb-selejtező. Milyen játékot szeretnének megalapozni?
Igen, a tavaszi vb-kvalifikáció előtt csak néhány napunk lesz együtt dolgozni, ezért hasznos ez az időszak, és a betervezett négy edzőmérkőzés a csehek, illetve az oroszok ellen. Naponta két edzésünk van, ketté osztva edz a húsz játékos, de mindig más összetételűek ezek a csoportok. Délelőtt többnyire egyéni munkát végzünk, délután vannak a csapatedzések, több taktikával. A felkészülési meccsek is nagyon fontosak, erős együttesekkel találkozunk, így le tudjuk szűrni, hogy hol tartunk, hiszen a vb-selejtezők előtt már nem lesz lehetőség a tesztelésre.

Ahogyan Gereben Lívia is említette, csapatunk négy edzőmérkőzést játszik öt nap alatt, először a csehek ellen csütörtök este. A mieink meggyőző kezdés után végig kézben tartották a találkozót, az első félidőben kiemelkedő védekezést bemutatva és ezzel később sem volt probléma. Pénteken ismét megmérkőzik egymással a két alakulat. 

MAGYARORSZÁG–CSEHORSZÁG 68–42 (14–9, 25–6, 12–11, 17–16)
Székesfehérvár, zárt kapuk mögött. V: Tőzsér, Goda, Rózsavölgyi
MAGYARORSZÁG: Dúl P. 5/3, Lelik 1, Dubei 11/9, Török Á. 11, Takács-Kiss 16. Csere: Dombai 5/3, Angyal 5/3, Varga A. 3/3, Boros 7/3, Széki-Barnai 4. Szövetségi kapitány: Völgyi Péter
CSEHORSZÁG: Malichová 5, Berichová 5/3, Zeithammerová 11/6, Vitulová 2, Cechová 8. Csere: Pribylová, Velichová 3/3, Fuciková 4/3, Svatonová, Halová, Rokosová 4. Szövetségi kapitány: Romana Pracková
Az eredmény alakulása: 5. p.: 8–5. 15. p.: 28–14. 25. p.: 41–19. 36. p.: 62–34
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: – Nagyon jó ritmusban kezdtünk, agresszívan védekeztünk és a támadásaink is rendben voltak. Az egy az egy elleni játékok kivédekezésével akadtak problémáink, a meccs megmutatta a hibáinkat, de jól tudjuk hasznosítani a tapasztalatokat. Pénteken fiatalabb kerettel játszunk ismét a csehek ellen.

GYŐZELEM CSEHORSZÁG ELLEN

 

 

Legfrissebb hírek

Már márciusra összpontosít a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.11.11. 16:24

Öt légiós a magyar női kosárlabda-válogatott legfrissebb keretében

Kosárlabda
2025.11.06. 13:06

Juhász Dorka volt a mezőny legeredményesebb játékosa Mersinben

Kosárlabda
2025.10.26. 20:23

Női kosárlabda vb-selejtező: Japán ellen kezd a magyar válogatott

Kosárlabda
2025.10.08. 10:27

Törökországi vb-selejtezőcsoportba került a magyar női kosárválogatott

Kosárlabda
2025.10.07. 20:06

Női kosárlabda vb-selejtező: az ötödik kalapból várja a sorsolást a magyar válogatott

Kosárlabda
2025.10.06. 14:55

Női kosár, vb-selejtező: Kínában és Puerto Ricóban is szerepelhetnek a magyarok

Kosárlabda
2025.09.19. 15:27

Juhászék már Sepsiszentgyörgyön eldöntötték az Euroliga-selejtező sorsát

Kosárlabda
2025.09.17. 20:16
Ezek is érdekelhetik