Barcelona: magyar fiatalok is részt vehettek a klub edzőtáborában

Vágólapra másolva!
2024.02.05. 16:02
Borsos Bence és Vitor Roque találkozása (Fotó: Barca Academy Hungary)
Címkék
A Barca Academy Hungary hét magyar futballistája is részt vehetett az FC Barcelona edzőközpontjában rendezett edzőtáborban január 20-tól 29-ig. Az ifjú játékosok a tapasztalatgyűjtés mellett különleges élményekkel is gazdagodhattak, hiszen a klub néhány ismert alakjával is találkoztak.

A fiatalok (Borsos Bence, Herczeg Marcell, Kiss Benedek, Nasir Abdelaziz, Tóbiás Ábel, Tóth Géza és Walkó Milán) többek között Joan Laporta klubelnökkel, a klub korábbi labdarúgói közül a jelenleg sportigazgatóként dolgozó Decóval és a futballkoordinátorként tevékenykedő Bojan Krkiccsel, valamint az első csapat egyik tagjával, Vitor Roquéval is találkoztak. Edzéseken és mérkőzéseken is részt vehettek a klubnál, illetve a várost, az épülő stadiont, a Camp Nout és az első és második csapat mérkőzéseit is láthatták. 

Ráadásul két U11-es játékost, Tóth Gézát és Walkó Milánt az a megtiszteltetés érte, hogy csapatkapitányként képviselhették korosztályuk legjobbjait.
 

 

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40
Ezek is érdekelhetik