Játékvezetés - Korfun készülnek a bírók

B. G.B. G.
2003.01.22. 21:05
Címkék
Újabb sikert könyvelhet el a magyar játékvezetői bizottság, hiszen újoncként két partjelző mellett egy vezetőbíró is bekerült a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség asszisztensi, illetve játékvezetői keretébe. A 45. életévét (ez a felső korhatár) betöltött Koch György és Ring János helyett Erős Gábor és Szabó Péter lengethet a nemzetközi mecscseken. Ennél is örvendetesebb, hogy immár a 27 éves Kassai Viktor is a FIFA-keret tagja."Annak idején édesapám unszolására végeztem el egy játékvezetői tanfolyamot, de ma már természetesen nem bánom, hogy belevágtam – mondta Kassai Viktor. – Azzal, hogy bekerültem a nemzetközi keretbe, új szakmai távlatok nyílnak meg előttem. És bár sok mindentől függ, így a menedzseléstől, a szerencsétől, no meg a teljesítménytől az előrelépésem, remélem, nem vallok majd szégyent.”A FIFA hétfőtől Korfun tart ötnapos továbbképzést, amire már az új kerettagokat is meghívták. Kassai így többek között az olasz Pierluigi Collinával meg a német Markus Merkkel készülhet együtt a tavaszi feladatokra .
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
52 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
2 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája