Alexre még mindig várnak

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2003.01.24. 20:23
Címkék
Még az elmúlt héten, csütörtökön döntött arról a Dunaferr SE elnöksége, hogy milyen anyagi feltételek mellett kívánja értékesítni a labdarúgó-kft.-t. A határozat óta az újvárosi vezetők többször is tárgyaltak a lehetséges befektető képviselőivel, és bár a megbeszélések biztatónak nevezhetők, a szerződést egyelőre nem írták alá.
A dunaújvárosi futballba pénzt invesztálni hajlandó csoport kétféle változatot kínált a Dunaferr elöljáróinak a kft. megvásárlására, és miután a klub jogászai alaposan tanulmányozták a hivatalos papírokat, a piros-fehérek ügyvezetője, Gróf András csütörtökön és pénteken is tárgyalt partnereivel. Egy ekkora horderejű tranzakció lebonyolítása nem megy egyik pillanatról a másikra, de az illetékeseknek azt is figyelembe kell venniük, hogy a játékosok többsége egyre nehezebben viseli a bizonytalan helyzetet. A futballisták azt szeretnék, ha valaki közölné velük, mire számíthatnak, és legalább a megbízási díjukhoz – aminek kifizetése huzamosabb ideje késik – hozzájuthatnának.Amíg a felek nem tudnak egyezségre jutni, addig arra sincs mód, hogy Tornyi Barnabás együttese edzőtáborba menjen. Az eredeti tervek szerint már ezen a héten Tiszaújvárosban készülne az újvárosi állomány, ám egyelőre az is kérdéses, hogy hétfőtől lesz-e mód az összetartásra. Az is gondot okoz Dunaújvárosban, hogy a pályaviszonyok korántsem ideálisak, szabadtéren tulajdonképpen nem is tudnak gyakorolni a labdarúgók. A szakmai stáb továbbra is nehezen emészti meg, hogy a gárda támadója, a brazil Alex lassan három héttel hosszabbította meg önkényesen a szabadságát."Hosszabb időszak tapasztalatai alapján mondom, hogy vannak típuskifogások – mondta a Dunaferr trénere. – A késés okaként a román légiósok rendre azt jelölik meg, hogy a határon kellett két-három napot eltölteniük, a volt Jugoszláviából származó játékosok a pravoszláv karácsonyra hivatkoznak, míg a tengerentúliak vagy a riói karneválra mennek, vagy éppen a kellő időben nem jut számukra repülőjegy. Amikor a szerződésüket írják alá, mindig valami extraigénnyel állnak elő, négy-öt ember intézi az ügyeiket, ilyenkor viszont elérhetetlenek. Sajnos mi rendre elnézőek vagyunk velük szemben, és ez nem helyes. El tudják képzelni, hogy külföldön bármelyik klubban hogyan fogadnának egy három hetet késő magyar labdarúgót…?”
Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
23 perce

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
26 perce

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
29 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
35 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
56 perce

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
57 perce

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
57 perce

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik