Tornyi Barnabás autóbalesete

Ha a kérdést a futball szemszögéből közelítjük meg, akkor a válasz aligha lehet igen, elég csak a szakember csapatának, a Dunaferrnek a jelenlegi helyzetére gondolni. Az az együttes, amely 2000 nyarán tizenhat pont előnnyel nyert bajnokságot, majd egy évvel később második, legutóbb pedig a negyedik helyen végzett – akkor még Egervári Sándor volt a vezetőedző –, az őszi idényt követően csak a tizedik helyen áll a bajnokságban, vagyis a korábbi sikerektől igencsak messzire került a piros-fehér alakulat. Mégis, bármilyen furcsa, Dunaújvárosban mindenki boldog lenne, ha a bajnokság végén is a jelenlegi pozícióban lenne a Dunaferr, csakhogy reálisan nézve erre szinte semmi esély. Amióta ugyanis megszakadtak azzal a tanácsadó csoporttal a tárgyalások, amely befektetőt igyekezett keresni a dunaújvárosi futballnak, szinte valamennyi piacképes labdarúgó távozott az együttestől. Most már edzést sem könnyű tartani a dunaújvárosiaknál, ráadásul kedden a vezetőedző is hiányzott.
És itt jöhet az elején feltett kérdés másirányú megközelítése, vagyis, ha nem a labdarúgást nézzük, akkor kedden kora délután az újvárosi szakember igenis úgy érezte, hogy ő a szerencse pártfogoltja.
Történt, hogy a tréner éppen Dunaújváros felé autózott, amikor kevéssel Ercsi előtt egy előtte haladó autó váratlanul szeretett volna megfordulni, emiatt Tornyi Barnabásnak fékeznie kellett, áttért az úttest bal oldalára, végül átszakítva a szalagkorlátot annak a tetején állt meg.
"A balesetet előidéző autó segítségnyújtás nélkül továbbhajtott – mondta a mentés alatt Tornyi Barnabás. – Mögöttem megállt egy másik autó segíteni, és annak a vezetője azt mondta, megpróbálják utolérni a szabálytalankodót, de nem hiszem, hogy szerencsével jártak volna. A helyzetem egyébként meglehetősen ilyesztő volt, ugyanis ha a szalagkorlát nem állít meg, akkor legalább egy tízméter mély árokba zuhantam volna… Négy és fél óra kellett ahhoz, hogy az autómentő szállítható állapotba hozza a kocsimat, így volt időm a segítőmmel, Jung Józseffel egyeztetni a délutáni edzésprogramról. Most az a legfontosabb, hogy élek, de hogy miként, azt inkább senki ne kérdezze tőlem…”