Dunaferr - Ketten már biztos kezdők

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2003.02.07. 20:38
Címkék
Hogy a Dunaferr együttese miként áll majd fel a bajnoki rajton a Bozsik-stadionban, az egyelőre erősen kérdéses, az azonban biztos, hogy amennyiben sérülés nem jön közbe, akkor Lengyel Ferenc és Jovan Drobnjak ott lesz a kezdő tizenegyben. Mindez azt is jelenti, hogy egyelőre megállt az utóbbi napokban tapasztalható játékoselvándorlás, és bár az újvárosiak újonnan igazolt labdarúgót nem tudnak felmutatni, az őszi játékoskeretből a csapat kapitánya, valamint a szerb légiós vállalta, hogy módosított szerződési feltételek mellett is Dunaújvárosban folytatja a pályafutását. Nem elképzelhetetlen az sem, hogy Nikolov Balázs, Buzás Attila, Bükszegi Zoltán, Horváth Péter és Rósa Dénes is marad az újvárosiaknál, igaz, velük még nem köttetett egyezség, ráadásul szabadon tárgyalhatnak az irántuk érdeklődő klubokkal…Az a tény, hogy a dunaújvárosiaktól eddig tizenkét profi távozott, előrevetíti: a Dunaferrnek feltétlenül igazolnia kell ahhoz, hogy a minimálisnak mondható 18 tagú játékoskerettel elinduljon a bajnokságban. Köztudomású, hogy pénz másra sem nagyon van, nemhogy átigazolásra, így a piros-fehér klub irányítói a junioregyüttes kilenc legtehetségesebb futballistájának ajánlanak szerződést. Van még szerződése Alexnek, igaz, a jelek szerint csak ideig-óráig. A brazil légiós cirka négyhetes késéssel érkezett vissza a szabadságáról, és aligha meglepő, hogy ennek a lépésének kevésbé örültek Dunaújvárosban, mint az őszi góljainak. A támadónak pénteken kellett volna megjelennie klubjánál a fegyelmi tárgyalásán, azonban megint bebizonyosodott, hogy a pontos megjelenés nem az erénye. Biztosra vehető, hogy a futballistának a tavasszal már nem jut szerep a Dunaferrnél, azonban úgy tűnik, a DVSC-vel kacérkodó légiós aligha bánja ezt.És hogy milyen összetételű lehet a dunaújvárosi csapat a tavasszal, arról talán már szombaton képet kaphatunk, ugyanis amennyiben az időjárás engedi, fél egykor a gárda az ukrán Poligraf Technikával mérkőzik.
Legfrissebb hírek

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
8 perce

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
12 perce

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
36 perce

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
47 perce

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
53 perce

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
55 perce

Női vízilabda Eb: Görögország–Magyarország elődöntő

Vízilabda
1 órája

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik