Fogyatkozik az ETO légiója

H. B.H. B.
Vágólapra másolva!
2003.03.25. 20:53
Címkék
A szombati GyőrSiófok mérkőzés után Varga Zoltán, az ETO szakmai igazgatója többek között ezt nyilatkozta: "Hucika és Peric játéka, valamint viselkedése számomra minősíthetetlen, ezért a jövőben nem számítok rájuk. Erre vonatkozó javaslatomat írásban megküldöm a kft. tulajdonosának.
Varga Zoltán vasárnapra és hétfőre szabadságot engedélyezett játékosainak. A csapat tagjai kedd reggel találkoztak újra. Úgy tűnik, hogy ekkorra már a szakember is aludt a történtekre. "Hosszan beszélgettem Periccsel arról, hogy ő miben látja tartós gyengélkedése okát – mondta a szakmai igazgató. – A labdarúgó elismerte, hogy Győrbe érkezése után sokkal jobban futballozott, de maga sem tudja, miért esett vissza. Mindez idegileg is megviselte, és úgy érzi, jót tenne neki egy kis pihenés. Ezért megengedtem, hogy hazautazzon, és majd március harmincegyedikén jelentkezzen újra. Peric ezt megnyugvással tudomásul vette, és hazament Zágrábba.”Ami a másik légióst, Branko Hucikát illeti, Szemán György technikai igazgató szerint a futballista egyeztetni kíván a tulajdonossal."Hucika azt kérte, hogy miután ő a kft. tulajdonosával kötött szerződést, a kialakult helyzetről vele tárgyalhasson – mondta Szemán György. – Rövid egyeztetés után az a döntés született, hogy Tarsoly Csaba szerda délben Győrbe érkezik, és a horvát labdarúgóval, menedzserével, valamint az ETO szakmai és technikai igazgatójával beszél majd a labdarúgó további sorsáról.”Úgy tudni, Hucikát felmentik a munkavégzés alól.Újság még Győrött, hogy a jó ideje Achilles-ín bántalmakra panaszkodó Nagy Tamás továbbra is csak rehabilitációs munkát végez. A szombati mérkőzésen begyűjtötte harmadik sárga lapját Németh Norbert és Goran Jovanovics, ezért ők az alapszakasz soron következő utolsó fordulójában nem léphetnek pályára.
Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
6 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
12 perce

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
27 perce

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
1 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik