Sopron - Leszakadt a lelátó a Rapid-meccsen

B. G.B. G.
2003.03.29. 20:31
Címkék
A magyar csapat szempontjából remekül sikerült a Matáv Sopron pénteki, Rapid Wien elleni edzőmérkőzés.
Komjáti András együttese egygólos hátrányt ledolgozva végül 3–2-re nyert, ráadásul a bordó-szürkék sikerének értékét növeli, hogy az oszták futball egyik kirakatcsapatából pénteken csupán a válogatottal készülő Andreas Herzog hiányzott. Szakmailag tehát mindenképpen sikeres volt a Rapid elleni derbi, ám a Sopron vezetőinek már több gondjuk volt ezzel a meccsel, mivel a vártnál lényegesen kevesebben, mindössze ezren látogattak ki a Káposztás utcai stadionba, ráadásul a vendégdrukkerek mintegy hatvanfős csoportja némi galibát okozott saját szektorában…Történt, hogy a lelkesen szurkoló bécsiek addig ugráltak az átépítés alatt álló létesítményben jelenleg használatos mobillelátón, míg annak egyik sorában a fapadló néhány erőteljesebb döngetés után leszakadt. Sérülés szerencsére nem történt, mi több, az első ijedtség után jót derültek az osztrákok is, ám azért a közelgő Újpest elleni bajnoki előtt mindez aligha hiányzott a soproni vezetőknek.Gőbl Gábor klubmenedzser azonban nem aggódik a történtek miatt – mint elmondta, nemsokára helyrehozzák a sérült lelátórészt – s attól sem tart, hogy a vehemensebb lila-fehér szurkolók alatt szintén leszakad majd a padló. A Matáv Sopron–Újpest találkozóra egyébként 180 belépőt kapnak a vendégek.
Legfrissebb hírek

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
4 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
15 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
23 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
43 perce

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
57 perce

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája