Lehet sértettség nélkül játszani

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.04.08. 20:36
Címkék
Sokakat meglepett az MTK Hungária hét végi, dunaújvárosi pontvesztése (a kék-fehérek már 30-ra is vezettek a jórészt ifistákkal felálló Dunaferr ellen, mégis döntetlen lett a vége&), így az sem csoda, ha Egervári Sándor a hétfői értekezleten ritkán használta a dicsérő szavakat: a vezetőedző leteremtette a játékosait, köztük Pető Zoltánt is.
Módosított kezdés

DEBRECEN. Megváltozott a pénteki DVSC–MegaForce–Gyôri ETO labdarúgó-mérkôzés kezdési idôpontja, a két fél – a liga által jóváhagyott – megállapodása értelmében 20 órakor kezdôdik az összecsapás. A debreceni klub vezetôi azért fordultak a módosítást illetôen a gyôriekhez, mert pénteken és szombaton a hajdúsági megyeszékhely ad otthon a kosárlabda Magyar Kupa négyes döntôjének, melynek keretében az elsô napon 18 órakor a helyi Vadkakasok gárdája a Szolnokkal találkozik. „Ezúton is szeretnénk megköszönni a gyôrieknek, hogy hozzájárultak a kezdési idôpont megváltoztatásához, szurkolóink így ugyanis átérnek a Fônix-csarnokból az Oláh Gábor utcába, azaz mind a két sporteseményt megtekinthetik” – mondta Szilágyi Sándor, a DVSC-MegaForce ügyvezetô igazgatója.
A DVSC-vel kapcsolatos hír, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni fôhadiszállásán elkészítették a 2003-as UEFA Intertotó-kupa sorsolását. A párosításokból kiderül, hogy a sorozatban két magyar alakulat is indulhat (azaz az MLSZ kérése meghallgatásra talált a kontinentális futballszövetségnél): a DVSC-MegaForce, illetve a Gyôri ETO együttese. Az elsô körben az egyik magyar gárda ciprusi ellenféllel találkozik és továbbjutása esetén spanyol csapattal meccsel, míg a másik elôbb bolgár, majd pedig – sikere esetén – német riválissal mérkôzik. Az elsô forduló összecsapásaira június 21–22-én, a visszavágókra június 28–29-én kerül sor. A kiírás elsô három helyezettje az UEFA-kupa fôtábláján folytathatja a küzdelmet a nemzetközi porondon.

A kétszeres válogatott labdarúgó nem nyújtott rosszabb teljesítményt csapattársainál, ám tény, ő is részese volt a kínos kudarcnak. Pető esetében azonban már ez is valamirevaló produkció, merthogy majd’ egy esztendeje, 2002 májusában még az Újpest színeiben lépett pályára legutóbb az élvonalban. Nyáron ugyan hosszas hercehurca után visszatért a Hungária körútra, ám egészen szombatig nem jutott szóhoz az MTK-ban. Rossz nyelvek szerint mindez azért van (illetve volt) így, mert Pető korábban azt mondta a vezetőknek, ő bizony nem hosszabbít szerződést a klubbal, és más csapatnál sem akar kölcsönben futballozni. Ám a kényszer nagy úr, és mivel Egervári Sándornak szép lassan elfogytak a hadra fogható játékosai, így kapott egy félidőnyi lehetőséget Pető. És ki tudja, megeshet, hogy a "rendkívüli helyzetre” való tekintettel a bekk a pénteki, Ferencváros elleni örökrangadón újfent szóhoz juthat.
– Gratulálok, igazán profin viselkedett.
– Hogy érti? – kérdezett vissza Pető Zoltán.
– Szemmel láthatóan minden zokszó és sértődöttség nélkül futballozott az MTK-ban, noha eddig szinte tudomást sem vettek önről.
– Ha így értette, akkor tényleg profin viselkedtem, azonban ne feledje, nekem ez a dolgom. Egyelőre még a kék-fehérek labdarúgója vagyok, ha szólnak, akkor mennem kell, de én örültem annak, hogy egy év után végre pályára léphetek az első osztályban. Cseppnyi sértődöttség sem volt bennem.
– Ha bizonyítani akart a találkozón, akkor ez nagyon rosszul sült el. Három nullás vezetés után döntetlenre végezni a Dunaferr ellen… Ez azért kellemetlen, nem gondolja?
– Természetesen nem volt jó hangulat az öltözőben a meccs után, de én elsősorban magamnak akartam bizonyítani szombaton, és ez azért valamelyest sikerült is. Gyorsabb volt a játék, mint a juniorban, de erőnléti gondjaim szerencsére nem akadtak, bírtam az iramot. A szünetben álltam be, és bevallom, eleinte dolgozott bennem némi drukk, de ez hamar megszűnt, s bár tényleg rosszul futballoztunk a második játékrészben, úgy érzem, nem voltam gyengébb a többieknél. Sajnos, a szünet után a csapat úgy ment ki a pályára, hogy ez a mérkőzés eldőlt, és ez meg is látszott a teljesítményünkön. A Dunaferr lelkes volt, ment az eredmény után, és végül szerencsével bár, de kiegyenlített. Nem túl sűrűn, de előfordul az ilyesmi…
– Mit gondol, kap még lehetőséget a bajnokság hátralévő részében?
– Ez nem rajtam múlik. Ám azt hiszem, ha felépülnek a sérültek, aligha jutok szóhoz az első csapatban, de ezt sem bánom. A bajnokság végén úgyis elmegyek az MTK-ból.
Legfrissebb hírek

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
3 perce

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
5 perce

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
25 perce

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
35 perce

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
39 perce

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
48 perce

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
48 perce

Háromgólos győzelemmel jutott be a címvédő a Német Kupa elődöntőjébe

Német labdarúgás
59 perce
Ezek is érdekelhetik