Az akarat diadala

SZABADOS GÁBORSZABADOS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.04.21. 00:32
Címkék
"Játékosként soha nem nyertem a Fradi ellen, most vezetőként sikerült  sóhajtott fel a Siófok-Ferencváros mérkőzés lefújása után Sallói István, a hazaiak ügyvezető igazgatója. Ha nem is feltétlenül emiatt, de bizonyosan a forduló legjelentősebb összecsapásának tarthatjuk a Balaton-parti találkozót.
A mérkőzésen nemcsak a bajnokság kimenetele maradt nyitott (a Debrecent legyőző MTK egy pontra megközelítette az FTC-t), hanem az is egyértelművé vált: a Siófoknak a felsőházban a helye. Talán sokak úgy vélték, inkább a jobb képességű Zalaegerszegnek kellene az első hatban szerepelnie, de az újonccsapat lelkes játéka nélkül szegényebb lenne az élmezőny. A csupaszív játék különösen a szombati meccsen kamatozott, hiszen itt olyan erényt csillogtattak a sárga-kékek, amit korábban soha: megnyertek egy olyan mérkőzést, ahol az ellenfélnek volt több helyzete. Ebben a bajnokságban ez eddig mindig fordítva sült el, góliszonyban szenvedett Csank János gárdája, s emiatt igen könnyen megszerezhető pontokat veszített el. Most azonban a második félidőben Leandro egyenlítő találata után többször is eldönthette volna a találkozót a Ferencváros, de Lipcsei Péter és Tököli Attila is hatalmas helyzetben is hibázott, ez pedig megbosszulta magát: az utolsó percekben a bajnokság első büntetőjét ítélte meg Szarka Zoltán játékvezető a Siófok javára, s ez hazai győzelmet jelentett. Ehhez persze kellett a volt fradista, Fülöp Zoltán profizmusa is, aki érzelmeit félretéve oda mert, oda tudott állni a labda mögé a sorsdöntő pillanatban, percekkel lefújás előtt, és nem is hibázott. Komoly sportemberi tartásról tett tanúbizonyságot, hiszen könnyen átengedhette volna másnak a lehetőséget (a pályán volt Filipovics Almir és Schultz Levente is), így viszont hamar megtalálták volna a szurkolók, ha hibázik. Ő azonban felvállalta a rúgással járó kockázatot, még ha ezzel egykori, s mai kedvenc csapatát ítélte vereségre.A mérkőzés mellesleg arra is jó volt, hogy leszámoljunk egy legendával: a védekező Csank-csapatok mítoszával. A Siófok – ahogy a bajnokság folyamán szinte mindig – támadó szellemben lépett fel, vezető gólja után is tovább rohamozott, s bár a második félidőben a Ferencváros többet kezdeményezett, a hazaiak egyetlen pillanatig sem őrizték a döntetlent, győzelemre törtek. Csank János negyedórával a vége előtt is csatárt cserélt, Filipovicsot küldte pályára a győzelem reményében. A bosnyák támadó Csordás Csaba helyére állt be, ezzel két fejjel nőtt a Siófok összmagassága, s cél pontosan az volt, hogy a fejpárbajokban a hajrára előnyre tegyen szert a hazai együttes. Ez be is vált, hiszen a büntetőt éppen egy ilyen szituáció után ítélte meg a játékvezető: Koller Ákos fejelte le Lipcseit.Csak a rájátszás eredményeit figyelembe véve eddig a Siófok áll legjobban a felsőházban egy döntetlennel (az Újpest ellen) és a szombati győzelemmel – ki tudja, hol tartana ez a csapat, ha a klubot nem hagyják magára, s minden anyagi feltétel biztosítva lenne az eredményes szerepléshez…?
Legfrissebb hírek

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
30 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
42 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
58 perce

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
1 órája

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik