Az önbizalommal nincs gond

A. T. P.A. T. P.
Vágólapra másolva!
2003.04.27. 20:59
Címkék
Ha az idény elején valaki azt mondta volna, lesz még ebben az évben olyan meccs, amelyet Józsi György dönt el, az illetőt minimum szakmai vaksággal vádolták volna  no, igaz, ugyanez a jellemzés járt azoknak, akik a Zalaegerszeget az alsóházba várták&
Amióta a hetedik helyért versenyez a bajnokcsapat, Bozsik Péter vezetőedző egyre több lehetőséget ad a fiataloknak, s úgy tűnik, Koplárovics Béla és Józsi György él a lehetőséggel. Tegyük hozzá: könnyebb a bajnokság iramát megszokni akkor, ha az ellenfél nem a bajnoki címre esélyes csapat. A ZTE kispesti vendégjátéka sem úgy kezdődött, hogy a 20 éves Józsi lesz a nyerőember, ám miután az első félidőben Vincze Ottó helyére beállt, feltűnően biztosan futballozott, mi több a szünet után ő szerezte együttese győztes találatát."Csak azt tettem, amit Bozsik Péter kért, azaz, minél többször fussak üres területre, hogy aztán helyzetbe kerülhessek – mesélte a hetedik bajnoki összecsapásán első találatát jegyző irányító. – Darko Ljubojevicstől remek labdát kaptam, aztán már csak próbáltam higgadt maradni, hogy bepasszoljam a kapuba a labdát.”A középpályásról tudni kell: volt kitől örökölnie a labdarúgó tudását, hiszen édesapja, Józsi György is a ZTE élvonalbeli futballistája volt."Mivel minden csapatnál eredménycentrikus a vezetőség, eddig nem volt lehetőség a fiatalok csapatba építésére, most azonban Bozsik Péter próbálkozhat, így kaptam én is esélyt a bizonyításra – mondta még a fiatal játékos. – Úgy érzem, viszonylag jól ment a játék, a társak is gratuláltak, és igyekszem a jövőben is úgy játszani, hogy biztos tagja legyek a csapatnak.”
Statisztikák
Kispest ZTE
Házi gólkirály Torghelle 10 Kenesei 15
Forma (előző) 40% (40%) 60% (46%)
a legutóbbi ZTE (o) 1–2 Kispest (i) 2–1
öt bajnoki Sopron (i) 2–3 Dunaferr (i) 3–2
mérkőzés Videoton (o) 1–0 Sopron (o) 4–1
alapján: Dunaferr (i) 3–1 Videoton (i) 0–2
B.csaba (i) 1–3 Siófok (i) 0–1
Statisztikák
Kispest ZTE
Házi gólkirály Torghelle 10 Kenesei 15
Forma (előző) 40% (40%) 60% (46%)
a legutóbbi ZTE (o) 1–2 Kispest (i) 2–1
öt bajnoki Sopron (i) 2–3 Dunaferr (i) 3–2
mérkőzés Videoton (o) 1–0 Sopron (o) 4–1
alapján: Dunaferr (i) 3–1 Videoton (i) 0–2
B.csaba (i) 1–3 Siófok (i) 0–1
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
8 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
8 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
8 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
9 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
9 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
9 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
10 órája
Ezek is érdekelhetik