Lábtörés után pereskedés

V. Á.V. Á.
2003.05.20. 21:05
Címkék
Mint arról már beszámoltunk: Sowunmi Thomas vasárnap délelőtt súlyos sérülést szenvedett a Debreceni VSC elleni (43) junior bajnokin. A Ferencváros csatárának eltört a sípcsontja, jelenleg a Fiumei úti kórház lakója, s az orvosok szerint fél évig is eltarthat a felépülése.
A labdarúgócsapatot működtető rt. vezetősége döbbenten áll az esemény előtt, és konkrét lépéseket is tesz a további balesetek megelőzésére, illetve a felelősség megállapítására. Szeiler József vezérigazgató egyértelműen a sportlétesítmények működését biztosító Sportfolió Kht.-t teszi felelőssé a baleset miatt, és levelet is írt a kht. vezérigazgatójának, amelyben közölte: kártérítési felelősség hárul a társaságra. Az Üllői úton található létesítmények – stadion, klubház, birkózócsarnok, edzőpályák – mind állami tulajdonban vannak, azok üzemeltetése pedig a kht. feladata, a pályák hitelesítését pedig a liga illetékesei végzik. Aki járt már a stadion mögötti edzőpályán, tapasztalhatta, hogy a játékteret körülvevő fémkorlát csupán méternyi távolságra van az oldalvonaltól, szakértő sem kell s megállapításhoz miszerint a pályához veszélyesen közel van a vas, s lám, vasárnap bekövetkezett a baj. Az FTC Rt. kéri, hogy a Sportfolió Kht. vezérigazgatója jelezze, elismeri-e a felelősséget, s amennyiben nem a válasz, akkor az FTC jogi útra tereli az ügyet. Sowunmi Thomas egyelőre nem döntött arról, hogy az FTC-hez hasonlóan kárigénnyel lép-e fel, az azonban biztos, Szeiler József a sajnálatos ügy kapcsán ismét felhívja a figyelmet arra, hogy az Üllői úti létesítmények továbbra is rossz állapotban vannak, balesetveszélyesek, és például a stadion a jelenlegi állapotában már nem alkalmas a szurkolók biztonságos elhelyezésére sem.
Legfrissebb hírek

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
44 perce

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
1 órája

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
1 órája

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
8 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
8 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
9 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
9 órája