NB I B: Büki TK–Diósgyőri VTK 0–0

Vágólapra másolva!
2003.05.25. 22:36
Címkék
SZÖGLETARÁNY: 13:1 (8:0)
A hirtelen jött nagy meleg rányomta bélyegét a rangadónak beillő találkozóra. Az első játékrész nem hozott nagy iramot, mindkét csapat játékosai sokat hibáztak az összjátékban, ezért nem volt folyamatos a mérkőzés. Így egyik együttes sem tudott mezőnyfölényt kiharcolni. Valamivel aktívabb volt a büki gárda, ami szögletrúgásokban nyilvánult meg, félóra elteltével már a hatodikat végezték el. A 30. percben Liviu Bonchis jobb oldalról beívelt szöglete után a labda átszállt a védők feje fölött, és az előrelopakodó Seper Ákos szerezte meg, aki 15 méterről, a balösszekötő helyéről a bal felső sarkot célozta meg, de a labda centiméterekkel elkerülte azt. Nem sokkal utána Varga Krisztián 19 méterről elvégzett szabadrúgása után a jobb alsó sarokba tartó labdát Nagy Zoltán gyors vetődéssel szögletre ütötte. A 41. percben adódott ismét újabb nagy lehetőség a hazai csapat előtt, amikor Seper Ákos 22 méteres, távoli lövését a diósgyőri kapus a bal felső sarok elől tornázta ki. A második játékrészben folytatódott a hazai csapat támadássorozata. Mindjárt kezdés után Zöld Szilárd 16 méterről leadott lövését kellett Nagy Zoltánnak a jobb felső sarokból kitornázni. A másik oldalon egy ellentámadás végén Dobos Attila 25 méteres lövését Varga Zoltán nagyszerű érzékkel ütötte ki a léc alól. Az 53. percben Mihalecz Péter előtt adódott lehetőség a gólszerzésre, amikor a jobbösszekötő helyén kiugrott, de éles szögből, nyolc méterről leadott, alsó sarokba tartó lövését Nagy Zoltán biztos kézzel hárította. Két perc múlva Liviu Bonchis nagyszerű cselekkel tört be a tizenhatoson belülre, de nyolc méterről nagy helyzetben fölé lőtt. Továbbra is a hazai csapat játszott mezőnyfölényben, több támadást is vezettek a széleken, de hiába volt minden kísérletezésük, nem sikerült feltörniük a végig fegyelmezetten és taktikusan védekező diósgyőriek védelmét.

Mestermérleg
Mihalecz István:
– Nagy mezőnyfölényben játszottunk, százszázalékos helyzeteket hagytunk ki, de gól nélkül nem születhetett más eredmény.
Vágó Attila: – Taktikus, fegyelmezett játékunkkal egy pontot sikerült szerezni. Mindkét csapat játékosai maximálisan kifutották magukat, úgy érzem, hogy ezzel a teljesítményünkkel megérdemelten szereztünk pontot.
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
4 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
6 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
9 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
9 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
10 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
11 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
12 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
12 órája
Ezek is érdekelhetik