Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly
Olga Fikotová és Harold Connolly
1956 vészterhes év volt a kétpólusú, hidegháborús világban. Szuezi válság, poznani munkásfelkelés, magyar forradalom, kubai polgárháború, hogy csak a legforróbb gócpontokat emeljük ki.
„Mellesleg” rendeztek egy olimpiát is Melbourne-ben, amelynek atlétikai dobóversenyeire az Egyesült Államokból egy nagy, Csehszlovákiából pedig egy – jóindulattal – titkos esélyes is érkezett. Előbbi, Harold „Hal” Connolly kalapácsvetésben a játékok rajtja előtt jó három héttel vette el a világcsúcsot a szovjet Mihail Krivonoszovtól, egy métert javítva rajta (68.54), utóbbi pedig Olga Fikotová, aki mindössze két évvel (!) Melbourne előtt, 22 évesen váltott kosárlabdáról – amelyben 144-szeres válogatott és Eb-ezüstérmes volt – diszkoszvetésre. Nem mondhatni, hogy kiemelkedő eredményekkel érkezett Ausztráliába, 1955–1956-ban öt-hat méterrel maradt el a világcsúcstól. Ma divatos kifejezéssel nem volt rajta teher, már csak azért sem, mert nem a sportra tette fel az életét, az olimpia évében vették fel a prágai Károly Egyetem orvosi fakultására, ortopéd sebész akart lenni.
A női diszkoszvetés döntőjére november 23-án került sor, és bár nem dobott kiugróan nagyot, egyéni legjobbját megjavítva (53.69), az első, elizgult dobást leszámítva stabilan versenyző Fikotová megnyerte a számot két esélyesebb szovjet riválisa előtt. Utóbb kiderült, ez volt Csehszlovákia egyetlen aranyérme a játékokon, ami az 1952-es héthez képest nagy-nagy csalódást jelentett.
Nem tudni, a remek sportteljesítményben volt-e szerepe az éledező szerelemnek, de tény, az olimpiai faluban Olga egyre közelebb került egy amerikai atlétához, Harold Connollyhoz – a kapcsolat a hidegháború hisztérikus légkörében finoman szólva sem nyerte el a csehszlovák sportvezetők tetszését… A két fiatal – amennyire a nyelvi korlátok engedték – sokat beszélgetett egymással. „Ha nagyon akarsz beszélni valakivel, akkor beszélsz vele. Ha tudsz mosolyogni, megfogni a kezét és van szíved, nincs szükség nyelvtudásra. Ez volt az egyik nagy tanulsága az olimpiai játékoknak” – mondta később Olga. Megtapasztalták, mennyire hamisak a sztereotípiák, amelyeket a hivatalos propaganda sulykolt beléjük „kommunistákról” és „imperialistákról”, leszűrve, hogy az igazán lényeges kérdésekben hasonlóan gondolkodik, hasonló értékeket vall a Csehszlovákiában „reakciósnak” bélyegzett családból érkező, vallásossága miatt a párttagságot visszautasító lány és a bostoni ír fiú. (Olga: „Lenyűgöztem Haroldot, el sem tudta képzelni, hogy egy »kommunista« ennyire szabad legyen.”)
A férfi kalapácsvető-döntőt egy nappal a női diszkoszé után rendezték, és a végén a dobogó is hasonló képet mutatott: a két szélén álló atléta vörös melegítőfelsőjén CCCP felirat virított. Connolly még úgy is meg tudta szerezni az aranyérmet, hogy saját világcsúcsától öt méterrel elmaradt.
A versenyek után a két sportoló már úgy utazott haza, hogy a jövőt egymással képzeli el, csak hát abban a világban ezt nem volt olyan könnyű megvalósítani. Otthon nekiálltak a hivatalos formaságok intézésének, ami érthetően Csehszlovákiában ütközött nagyobb ellenállásba. Olga kapott néhány kellemetlen támadást, megjegyzést („Nagy sikert, de nagy szégyent is hoztál haza Melbourne-ből…”), s az aranyéremért beígért tízezer koronás jutalomból valahogy három lett… Nagy szerencséjére azonban a csehszlovák sport legnagyobb alakja, legendája, a négyszeres olimpiai bajnok Emil Zátopek és szintén aranyérmes felesége, Dana felkarolta a szerelmesek ügyét, kijárva az államelnöknél a párt „áldását”.
Az esküvőre 1957 márciusában Prágában került sor. Harold és Olga úgy döntött, nem hozzák nyilvánosságra, szűk családi körben tartják meg a polgári és egyházi szertartást. Amikor az ifjú párt és tanúikat, a Zátopek házaspárt szállító autó a tömeg miatt nem tudott bejutni az Óváros térre, a menyasszony azt hitte, valami nagy baleset történhetett, aztán kiderült, miattuk csődült össze a tömeg – úgy harmincezren.
Az esküvő után a friss házasok az Egyesült Államokba költöztek, Olga pedig úgy kezdte el a felkészülést az 1960-as olimpiára, hogy ígéretet kapott az állami és sportvezetőktől, a jövőben is Csehszlovákia színeiben indulhat. Aztán a római játékok előtt egy évvel kapott egy kurta és rideg levelet az ország olimpiai bizottságától, hogy a továbbiakban nem számolnak vele semmilyen nemzetközi versenyen, a nyilvános kommünikében pedig az szerepelt, Olga Fikotová cserbenhagyta hazáját… Otthon ezért sokan árulónak tartották, s az igazság csak évtizedek múlva derülhetett ki.
A nagy csalódás ellenére Olga Connolly kijutott Rómába az amerikai válogatott tagjaként (7. lett), majd Tokióban, Mexikóvárosban (6.) és Münchenben is a csillagos-sávos lobogó alatt lépdelt – utóbbi esetben szó szerint, merthogy ő volt a küldöttség zászlóvivője, első nem született amerikaiként, aki ráadásul korábban bírálta második hazája vietnami beavatkozását, és az olimpiai ciklusok közben négy gyermeket szült…
Harold Connolly Melbourne után még ötször javította meg a világrekordot, de a következő három olimpián nem tudott jelentős eredményt elérni. Ő volt az első olimpiai bajnok, aki elismerte, hogy a hatvanas években anabolikus szteroidokat használt, amelyek egyébként akkor még nem voltak tiltva.
Házasságuk 1975-ig tartott, „Hal” 2010-es haláláig kalapácsvető-edzőként dolgozott, Olga pedig közel a kilencvenhez is holisztikus fitneszfoglalkozásokat tartott a Kaliforniai Egyetemen. Tavaly hunyt el, 91 éves korában.
Nadia Comaneci és Bart Conner
Írásunk Gabriel García Márqueztől koppintott címének némileg ellentmondva itt a szerelem ideje inkább az olimpia után jött, de ennyi talán belefér.
1976. március 27-én, néhány hónappal a montreali olimpia előtt a tornászok Amerikai Kupájának női és férfi győztesét, a 14 éves román Nadia Comaneci-et és a 18 éves amerikai Bart Connert fotózták a New York-i Madison Square Gardenben a verseny után, kezükben a serleggel, amikor az egyik fotós odakiáltott Bartnak: „Adj már neki egy puszit!” Bart pedig adott. A képet, amely több amerikai lapban megjelent, húsz év múlva megint elővették a képszerkesztők, és egy friss fotó mellé illesztették, amely 1996. április 27-én készült, és amelyen Bart Conner egy bukaresti ortodox templom lépcsőjén megcsókolja újdonsült feleségét, Nadia Comaneci-et az egyházi szertartás után.
Húsz év telt el, a két szereplő 34 és 38 éves volt akkor, és esetükben is igaz, hogy a nőnek jutott nehezebb, emberpróbálóbb sors a pazar esküvő előtt – de vissza 1976-ba!
Az az év Nadia éve volt. A montreali olimpián Károlyi Béla tanítványa a tornasport történetének első tízpontos gyakorlatával és természetesen a három arannyal a sportág halhatatlanjai közé emelkedett – 14 évesen! Bart Conner is ott volt a férfimezőnyben, és összetettben az 52. helyen végzett – Farkas Imre és Bánrévi Imre között. Kis túlzással a kutya sem volt kíváncsi rá, miközben Comaneci a mennybe ment. Az amerikai aztán elmondta később, az olimpián az edzéseken néha egymás közelébe kerültek, de látta a tekintetén, hogy fogalma sincs, ki ő.
Nadia egy kegyetlen, nagyon mélyről visszahozott olimpiai ciklus végén Moszkvában újabb két arannyal bizonyította zsenialitását, miközben a játékok nyugati bojkottja miatt Conner részt sem vett rajta. Négy év múlva, 1984-ben Los Angelesben mindketten ott voltak, de versenyzőként csak Bart, Comaneci hivatalosan a román válogatott „megfigyelőjeként” volt jelen, miközben őt is árgus szemekkel figyelték a román titkosszolgálat emberei, hogy még véletlenül se találkozzon, beszélgessen olyan destruktív elemekkel, mint az 1981-ben az Egyesült Államokba disszidált Károlyi Béla, aki akkor már az amerikai női tornászválogatott mellett dolgozott (versenyzői két aranyérmet nyertek). 1984 az amerikai férfitornának is nagy éve volt, Bart Conner csapatban és egyéni számban, korláton is aranyat nyert. 26 évesen felért a csúcsra.
Nadia még öt évig élt a Ceausescu-diktatúrában, 1989 novemberében, néhány héttel a rezsim összeomlása előtt egy Constantin Panait nevű, Floridában élő román emigráns megszervezte a szökését: Magyarországon keresztül jutott át Ausztriába, onnan pedig az Egyesült Államokba, ahol Panait gyakorlatilag túszul ejtette. Médiaturnét szervezett neki, amelynek honoráriumát (Comaneci szerint 150 ezer dollárt) zsebre vágta, ellenőrizte minden lépését, nem engedett a közelébe senkit, a telefonhívások, -megkeresések rajta keresztül zajlottak, Károlyi Béla és mások üzeneteit át sem adta. Amikor Nadiát később megkérdezték, miért nem hagyta ott, azt felelte, ő úgy nőtt fel, hogy nincsenek jogai, szabad akarata, önálló döntései, és ha valami kifogása volt, Panait azt mondta neki, visszaküldi Romániába…
Az említett médiahaknik egyike volt a Pat Sajak Show, ahová Bart Connert is meghívták, nagyjából annyi volt a szerepe, hogy átadott egy csokor virágot azzal, hogy Isten hozott Amerikában! A tévéfelvétel után megadta a telefonszámát Nadiának, de sokáig nem érkezett hívás tőle, egészen 1991 nyaráig – Montrealból. Akkor már több mint egy éve élt legnagyobb sikerei helyszínén Károlyi Béla barátja, az edző-fizioterapeuta Alexandru Stefu családjánál, akinek sikerült kimentenie az önjelölt „menedzser” karmaiból. A nyugalmas kanadai életnek Stefu halálos búvárbalesete vetett véget, Nadia támasz és fedél nélkül maradt. Akkor került a kezébe Bart Conner névjegykártyája…
„Sohasem hallottam még senkit olyan rémülettel a hangjában. Stefu volt az egyetlen jó ember az amerikai életében, és elvesztette” – elevenítette fel Conner azt a telefonbeszélgetést Comaneci-csel.
Az események innentől felgyorsultak, Bart állást ajánlott az ötszörös olimpiai bajnoknak saját oklahomai tornásziskolájában, amit ő el is fogadott. A közös munka mély barátságot, majd szerelmet hozott, Conner 1994-ben eljegyezte, két év múlva Bukarestben feleségül vette Comaneci-et, tíz év múlva, 2006-ban született meg a fiuk, Dylan. Jövőre ünneplik a 30. házassági évfordulójukat.
Itt tart most két olimpiai bajnok közös története, amely egy bátortalan New York-i puszival kezdődött majd’ fél évszázaddal ezelőtt.
Silvia Sommerlath és XVI. Károly Gusztáv
Szerelmeseink között a kakukktojás, mégis megfelel az olimpia + szerelem kitételnek a svéd királyi pár, mégpedig a megismerkedésük okán.
1972-ben az akkor még csak trónörökös Károly Gusztáv, aki elsősorban a hoki és – afféle családi örökségként – a tenisz nagy rajongója, tiszteletét tette a müncheni olimpiai játékokon, hogy személyes jelenlétével is támogassa a svéd sportolókat. Nos, akár Károly Gusztáv fenséges aurája, akár egyéb okok miatt, a svéd olimpiai küldöttség 1956 után a legeredményesebb szereplést produkálta (16 érem, 11. hely a nemzetek között). A 27 éves trónörökösnek az érmek mellett még volt valami, illetve valaki, aki örökre emlékezetessé tette az 1972-es müncheni szép napokat: Silvia Renate Sommerlath, a későbbi Szilvia svéd királyné, Károly Gusztáv leendő felesége, aki a torna alatt a VIP-vendégek mellé kirendelt vezető hoszteszként dolgozott. A brazil anya és német üzletember apa lányaként Heidelbergben született Silvia az olimpia előtt Argentína müncheni konzulátusán dolgozott tolmácsként.
Amikor Münchenben először kísérte hivatalos programján az öt nyelven beszélő, a síelést imádó Silvia a trónörököst, a herceg a nap végén meghívta vacsorázni, s a randevú olyan jól sikerült, hogy azóta a Bernadotte-dinasztia sarja és a polgári származású nő egy párt alkot a mai napig.
A házasság nyélbe ütése azonban nem volt könnyű menet, éppen a polgári származás miatt. Az 1950 óta uralkodó VI. Gusztáv Adolf (Károly Gusztáv nagyapja) már korábban leszögezte, nem adja áldását rangon aluli frigyre, unokája válasszon csak leendő királynét az európai uralkodóházak eladósorba kerülő leányai közül, ellenkező esetben ne is álmodjon a svéd tróntól… Mivel a hatvanas években a trónörökös gyakran időzött Londonban, a korabeli bulvársajtó Anna hercegnővel, II. Erzsébet egyetlen lányával, aztán meg Margarita hercegnővel, I. Mihály román király lányával boronálta össze.
Az olimpia után sokáig sikerült is a kapcsolatukat titkolniuk, amihez bizonyos konspirációs szabályokat be kellett tartaniuk: Silvia sokszor szőke parókát viselt svédországi utazásain, sohasem szállodában, hanem Károly Gusztáv barátainak lakásában szállt meg, és természetesen nyilvánosan nem mutatkoztak együtt. 1973-ban egy svéd paparazzo mégis lekapta őket egy autóban ülve, de az életlen képen nem tudták beazonosítani Silviát, a sajtóban az terjedt el, Margarita hercegnő volt a herceg utasa.
Még abban az évben elhunyt VI. Gusztáv Adolf, szeptemberben trónra lépett Károly Gusztáv, neve elé pedig odakerült a sorszám, hogy ezen a néven ő a 16. a svéd történelemben. A koronázás után nem sokkal a liezonra, a titokzatos partner személyére is fény derült, onnantól ugyanis nem titkolták kapcsolatukat, együtt mentek síelni, nyaralni, és 1974-ben Silvia Stockholmba költözött. A sajtó persze „rászabadult” a Sommerlath famíliára, és persze találtak is „valamit” az apa, Walther múltjában: 1934-ben, Brazíliában belépett a náci pártba, majd 1939-es hazatérése után egy zsidó tulajdonosától elkobzott gyárat vezetett Berlinben, de ennél súlyosabb vádat nem találtak ellene.
A bulvárpletykáknak elébe menve 1976 márciusában jelentették be eljegyzésüket, és az év nyarán össze is házasodtak. (A szertartáson a Szilvia által viselt Napóleon-kori francia diadém díszítette 34 év múlva elsőszülött lányuk, Viktória koronahercegnő fejét is az esküvőjén, aki szintén „közrendű” párt választott.)
A királyi párnak három gyermeke született, Viktória után Károly Fülöp és Magdolna. Az 1980-ban megszavazott új svéd trónöröklési rend (a nőági öröklés elfogadása) szerint Viktória lehet Svédország történetében a negyedik királynő Margit, a legendás Krisztina és Ulrika Eleonora után.
Mirka és Roger A 2000-es sydney-i olimpián a svájci küldöttségnek otthont adó kollégiumban a teniszezők és a birkózók egy emeleten voltak elszállásolva. Előbbiek között volt a 18 éves Roger Federer és a 21 éves Miroslava „Mirka” Vavrinec. A tinédzser Rogernek nagyon megtetszett a lány, és bár érezhető volt a kölcsönös vonzalom közöttük, nem mert kezdeményezni. Szerencsére ott voltak a birkózók. Az olimpia utolsó napján azt mondta egyikük: „Ma este meg kell csókolnod, nincs mese!” „Gondolod…?” „Naná!” És ha már egy birkózó mondja, megfogadta. „Olyan fiatal vagy még” – mondta Mirka a csók után. „Már 18 és fél éves vagyok” – így Roger, utóbb elismerve, hozzácsalt egy negyedévet. „Oké, szóval egy bébi vagy…”  Bea és Géza Az 1996-os atlantai olimpia első játéknapjának végén a magyar női kézilabda-válogatott tagjai a csapatszállás dicsőségfalán egyetlen nevet olvashattak, Imre Géza párbajtőrözőét, aki bronzérmet szerzett. „Gratulálni kellene neki. De ki az az Imre Géza?” – kérdezte egymástól Kocsis „Böbe” csapatkapitány és Kökény Bea, a válogatott irányítósztárja. A meglepetés érem 21 éves tulajdonosának nevét aztán próbálták leolvasni a küldöttség tagjainak nyakában lógó akkreditációs kártyákról, amit „Gézu” persze befelé fordítva hordott. Aztán csak összejött a megismerkedés és a gratuláció, és egy közös ebédnél Bea közölte Gézával, hogy egyrészt pocsék sütit választott, másrészt náluk a balkezesek és a kapusok mind bolondok. Na most, Géza balkezes, és most „ugorgyunk” egy nagyot az időben: fiuk, Imre Bence, a kézilabda-válogatott jobbszélsője szintén „balos”, lányuk, Szofi pedig a Vác élvonalbeli kézilabdacsapatában – mi más? – kapus.  |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. december 20-i lapszámában jelent meg.)
