Újpest: Egymásnak adták a kilincset

B. G.B. G.
2003.06.16. 22:44
Címkék
Mezey György szerint Újpesten most forr a levegő. A lilák új szakmai igazgatója mindezt arra értette, hogy egyelőre a várakozásoknak megfelelően haladnak a csapat új keretéről a tárgyalások.
Hétfőn például egész napos egyeztetések voltak a kft. Megyeri úti székházában, ahol a menedzserek és a játékosok jóformán egymásnak adták Gyulay Zsolt ügyvezető igazgató irodájának kilincsét. A vezetők azt ígérik, e hét végéig minden lehetséges érkezővel aláírhatják a szerződéseket (noha ebben a kérdésben némiképp pesszimistábbnak tűnik Mezey György, mert mint mondta: ez igazi bravúr lenne). Így kerülhet Újpestre a legutóbb Sopronban futballozó Tóth András, Dunaújvárosból Bükszegi Zoltán és Deli Zoltán, Kispestről Hercegfalvi Zoltán, Marcaliból Németh Zsolt, a REAC-ból Polonkai Attila, továbbá a Bük utánpótlás-válogatott védője, Nagy Gábor is Újpesten folytatja pályafutását – és immár elmondható: a vezetők mindegyik kiszemelt labdarúgóval közel járnak a megállapodáshoz.Napok óta tartja magát az információ, amely szerint Horváth Ferenc egy év után elhagyja a lila-fehéreket, s várhatóan külföldre, alighanem Görögországba, esetleg Ciprusra szerződik. Rósa Dénes is távozik Újpestről; a középpályás iránt hazai és külföldi csapatok is érdeklődnek, míg Posza Zsolt csütörtökön ugyan elkezdi a felkészülést a Megyeri úton, ám ő sem marad az együttesnél.
Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
19 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
22 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
23 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
35 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
42 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
51 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2 órája