Alakul a Matáv új védelme

2003.06.27. 23:38
Címkék
Milinte Árpád után újabb két játékossal erősödött a Matáv Sopron kerete. Mint arról már beszámoltunk, Bognár György, a labdarúgó-kft. ügyvezető igazgatója megegyezett Pető Zoltánnal, az MTK játékosával, valamint Hanák Viktorral, a Debrecen védőjével. A nagyobb meglepetés Pető leigazolása, hiszen a kétszeres válogatott bekk tavasszal kitűnő teljesítményt nyújtott Egervári Sándor együttesében.
Ô azonban eldöntötte, nem marad, és noha több csapat kereste – hívta a Pécs, a Videoton és neve felvetődött Újpesten is –, végül a Sopron invitálását fogadta el. "Korrekt megállapodást kötöttünk – mondta Pető Zoltán. – Örülök, hogy eldőlt végre, hol folytatom a pályafutásomat. Sopronban kiszámítható a helyzet, és tudom, amit a vezetők vállalnak, azt be is tartják majd. Sokat számított Pintér Attila edző személye, aki biztosított arról, hogy szüksége van rám.”Hír még, hogy az önkormányzat megszavazta a labdarúgás további támogatását, így biztossá vált, hogy a labdarúgó-kft.-ben 25 százalékos tulajdonrészt vásárol a város. A képviselők arról is döntöttek, hogy a stadion felújítására szánt 180 millió forintos önrészt 40 millió forinttal egészítik ki, a város labdarúgásáért végzett fáradhatatlan munkájáért pedig Sopronért Díjjal tüntették ki Bodnár Lászlót, a Matáv Sopron örökös tiszteletbeli elnökét.
Legfrissebb hírek

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
9 perce

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
9 perce

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
17 perce

Nézők nélküli meccsen búcsúzik az NB I-től a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
17 perce

Későn ébredt a Hapoel, előnyben a Real Madrid az Euroliga negyeddöntőjében

Kosárlabda
20 perce

Gyász: elhunyt kollégánk, Horváth Tamás

Egyéb egyéni
29 perce

Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban

Kézilabda
42 perce

A MÁV Előre nyerte az alsóházi derbit a női röplabda Extraligában

Röplabda
55 perce
Ezek is érdekelhetik