Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Ötvenhét éves leszek októberben, amióta az eszemet tudom, imádom a sportot, azon belül a focit, kisgyerekként kezdtem el járni a meccsekre, bérletes szurkoló is voltam, aztán immár több mint három évtizede a sportújságírás vált a hivatásommá. Ezáltal sok ezer futballmérkőzést láttam a világbajnokságtól a „blasznégyig”, a megye háromig, Bristoltól Batumiig, Chicagótól Leányfaluig. Ám ezek között elég kevés van, amelyikre életem végéig emlékezni fogok, főképp úgy, hogy érzelmileg nem is számítottam érintettnek, nem a válogatott vagy a kedvenc klubom küzdött magasztos célokért. Csak egy „mezei” Bajnokok Ligája-elődöntő volt 2026. április 28-án…

Azt sem titkolom, hogy néha bizony már csömöröm kezd lenni a manapság ránk dőlő dömpingtől, szerencsére jó barátom, kollégám rábeszélt a közös vacsorára és meccs­nézésre, s milyen jól tette! Pedig a szenzációs disznótoros és házisajtos hidegtálat, no meg néhány finom fröccsöt követően épp szűkebb s tágabb pátriánk aktuális helyzetét, problémáit kezdtük boncolgatni egyre emelkedettebb hangulatban és emelkedő hang­erővel, de valami „bezavart” a háttérből: minden idők egyik legjobb, legemlékezetesebb labdarúgó-mérkőzése. Ezt nemcsak én mondom, hanem két tekintélyes brit lap, a The Guardian és a Daily Mail is, pedig érintve sem voltak a francia Paris Saint-Germain és a német Bayern München rangadóján, legfeljebb utóbbi angol centere, Harry Kane révén.

Ilyen őszinte focit ennyire magas színvonalon még életemben nem láttam, kissé az volt az ember érzése, hogy a gárdák nyílt lapokkal játszanak, és mindkettőnek terített ultija van. Mert ezt betlizésnek nehezen lehetett volna nevezni… A rekordok felsorolását meghagyom a statisztikai alapú cikkeknek, legyen elég annyi, hogy kissé megsértődtem, amikor az utolsó húsz percre már nem jutott gól, csak helyzetek és kapufa. Az 5–4 után nehéz bárkit külön kiemelni, de megkockáztatom, Kvarachelia a párizsiaktól és Olise a bajoroktól a többieken is túltett. Egy kedves kollégám megjegyezte, milyenek lennének ezek a srácok egymás mellett, egy csapatban, s mondjuk, a Liverpool jelenlegi pótjobbhátvédje osztogatná nekik a lapokat és a labdákat, bizonyos Szoboszlai Dominik… Mindenesetre nem irigylem a magyar válogatott igazi jobbhátvédjeit, mert momentán nehezen látom, miként állítja majd meg Kvaracheliát a grúzok elleni októberi és novemberi Nemzetek Ligája-összecsapásokon Bolla vagy Nego.

Addig viszont van még néhány jó meccs, például a jövő szerdai BL-elődöntő-visszavágó. Beleborzongok a tudatba, hátha hasonló lesz, mint a mostani.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!