Elküldik az eltiltottakat

Vágólapra másolva!
2003.06.27. 23:36
Címkék
A Videoton FCF péntek délelőtt a nagy meleg ellenére teljes intenzitással edzett. A csapat ugyanis készült a vasárnapi UEFA-Intertotó-visszavágóra. A múlt héten még úgy volt, hogy a fehérváriak pénteken autóbusszal indulnak el a bolgár Marek Dupnica elleni meccsre, a hét elején viszont meggondolták magukat a vezetők, és úgy döntöttek, a menetrend szerinti repülőjárattal szombaton 11 órakor repülnek Szófiába.
Korsós Attila (balra) lába a hivatalos álláspont szerint nem bírja a terhelést, ám a csatár a pénzügyi viták miatt adja le a szerelését (Fotó: Danis Barna)

Péntek délelőtt azonban Csucsánszky Zoltán technikai igazgatót arról tájékoztatták a Malévtól, hogy nem tudnak egyazon járatra 25 helyet kiadni. Jobb híján tehát két részletben kell utazniuk a piros-kékeknek: 15-en már péntek este elrepültek Bulgáriába, míg tízen szombaton 11 órakor szállnak gépre. Csank János együttese Szófiában száll meg, a fővárosban edz, és vasárnap ebéd után buszozik át a Szófiától 60 kilométerre lévő Dupnicába.
Korsós Attila és Vasas Zoltán számára már nem kellett helyet foglalni a bulgáriai járatra. A 11-szeres válogatott Korsós Attilának a hivatalos verzió szerint a korábban sérült lába nem bírja a fokozott terhelést, ám a játékos más magyarázattal állt elő. E szerint a kft. vezetői hetek-hónapok óta csak hitegetik, de nem fizetik ki a tavaszi meccsek után járó pénzeit. Ezért a pénteki nappal a felek közös megegyezéssel felbontották a labdarúgó a jövő év nyaráig szóló szerződését. Vasas Zoltán esetében fordított a helyzet: a védőnek a kft. vezetése javasolja a szerződésbontást.
Ami az érkezőket illeti: a zalaegerszegi Turi Géza, illetve a siófoki Koller Ákos és Schwarcz Zoltán biztosan a Videotonban folytatja, és már elutaznak a dupnicai mérkőzésre is. Érdekesség, hogy mindhárom játékos 29 éves, Koller 188 centi, Schwarcz pedig 182 centi magas, ami jelzi, hogy Csank János magasítani kívánja az együttest.
Az említett három játékos mellett további futballistákat is tesztel a szakmai stáb. A Videoton a tervek szerint hétfőn érkezik vissza Bulgáriából, és a keddi edzésen várhatóan egy ghánai, két román és egy szlovák labdarúgó is részt vesz majd. A lejárt szerződésű labdarúgók közül Szalai Tamással szóban már megegyeztek, Földes Gáborral és Terjék Lajossal tárgyaltak, de a megállapodás véglegesítése még hátra van.
A múlt évadbeli keret tagjai közül Milinte Árpád Sopronba távozik, a bundaügybe keveredett Némedi Norberttel nem hosszabbítanak, és minden bizonnyal ugyanez a sors vár az ugyancsak eltiltott Tóth Norbertre és Pomper Tiborra is. A Fraditól kölcsönkapott Szabó Tibort a Ferencváros a jövő héten külföldi próbajátékra küldi.
Legfrissebb hírek

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik egyenlített Portugália ellen a 91. percben

Magyar válogatott
40 perce

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
55 perce

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
1 órája

Bardóczky Kornél elhagyhatta a kórházat

Tenisz
1 órája

„A következő generáció prototípusa, az NBA megmentője” – Shai Gilgeous-Alexander-portré

Amerikai sportok
1 órája

Női kézilabda NB I: Bukarestben folytatja az FTC orosz irányítója – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán

Minden más foci
1 órája

Videó: Cristiano Ronaldo két góllal segítette győzelemhez az Al-Naszrt

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik