Újpest: A csehek vevők a támadóra

Vágólapra másolva!
2003.07.01. 21:30
Címkék
Van egy jó hírünk: Tokody Tibor kell a Slavia Praha együttesének. A kétszeres válogatott támadó már második hete készül a Bajnokok Ligája-selejtező előtt álló együttessel, mégpedig úgy, hogy eredetlieg hat napra hívták, ám csak egy villámlátogatásra engedték haza.
VladimirLeska, a Slavia menedzsere a klub internetes oldalán azt nyilatkozta, hogy mindenképpen meg akarják szerezni az Újpesttől a támadót; mi több, a cseh televízió teletextje már tényként közölte az egyesületek megegyezését."Arról még szó sincs, hogy aláírtuk volna a papírokat –mondta Gyulay Zsolt, az Újpest ügyvezető igazgatója. –Annyit viszont nyugodtan kijelenthetünk, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a Slavia vezetőivel. Csütörtökön Prágába utazom, és a Slavia döntéshozóival egyeztetek.”Tokody igen jól érzi magát Prágában –illetve egészen pontosan a fővárostól 60 kilométerre lévő edzőtáborban –, szerdán újabb edzőmérkőzésen lép pályára; az már biztos, hogy végig kell játszania a találkozót, majd a csapattal Németországba utazik edzőtáborozásra.A Megyeri úthoz kapcsolódó hír, hogy augusztus 6-án ott játsszák a Maccabi Tel-Aviv–Zilina BL-selejtezőt.
Legfrissebb hírek

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
8 perce

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
12 perce

Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

Olasz labdarúgás
21 perce

Videó: Diogo Jota gyermekei is pályára léptek a Liverpool bajnokija előtt

Angol labdarúgás
36 perce

Győzelemmel kezdett a férfi vízilabda-válogatott a rotterdami felkészülési tornán

Vízilabda
1 órája

Skócia: Keresztes Krisztián csapata hazavitt egy pontot a kupagyőztes otthonából

Minden más foci
2 órája

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
2 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik egyenlített Portugália ellen a 91. percben

Magyar válogatott
3 órája
Ezek is érdekelhetik