Jelenetek a pályáról

2003.08.03. 22:23
Címkék
Most aztán kiderül, lehet-e szórakozni a ligával. Szombat este elméletileg szurkolók jelenléte nélkül kellett volna lejátszani a FerencvárosVideoton bajnokit, mivel a Magyar Labdarúgóliga elnöksége úgy döntött, hogy a zöld-fehéreknek három mérkőzést zárt kapuk mögött kell megrendezniük. Igen ám, de kibúvót így is találhat az, aki akar.
Dvéri Zsolt lehetett volna higgadtabb is (Fotó: Danis Barna)
Dvéri Zsolt lehetett volna higgadtabb is (Fotó: Danis Barna)
Dvéri Zsolt lehetett volna higgadtabb is (Fotó: Danis Barna)
Dvéri Zsolt lehetett volna higgadtabb is (Fotó: Danis Barna)
Dvéri Zsolt lehetett volna higgadtabb is (Fotó: Danis Barna)
Dvéri Zsolt lehetett volna higgadtabb is (Fotó: Danis Barna)
. Mindkét érintett klubnak lehetősége van ötven főt akkreditálnia a találkozóra, a fehérváriak pedig úgy döntöttek, hogy ők mintegy húsz drukkert juttatnak így be a lelátóra. Ez aztán a ravasz húzás, ehhez képest az semmi, hogy Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatója – őt a liga a mérkőzéslátogatástól tiltotta el – a bajnoki időpontjában éppen az irodájában dolgozott, amelynek ablakán keresztül végig is nézte a meccset.
Szieben László, a liga elnöke szombat este csak részben tudott magyarázatot adni arra, hogy mi is történt valójában az Üllői úti lelátón. Ebből pedig az következik, hogy újabb vizsgálat veheti kezdetét, amelyben gyaníthatóan mindkét klubot előveszik majd. A Videotont azért, mert kihasznált egy kiskaput – amúgy, ha egyértelmű lenne a szabály, akkor nem lenne ilyen lehetősége senkinek –, a Ferencvárost pedig azért, mert szurkolókat engedtek be a rendezők az eseményre. Miután Szigli István, fehérvári sportigazgató lapunk pénteki számában elmondta: ők bizony szurkolókat visznek magukkal, bizonnyal a zöld-fehérek is tudták, hogy legalábbis támadhatóak lesznek, ha szurkolókat talál az ellenőr a stadionban.
Vagyis a Ferencváros és a Videoton is kihasználta, hogy egy szabály nem tökéletes.
A ligában pedig most ismét törhetik a fejüket az újabb büntetéseken, de talán jobb lenne, ha kijátszhatatlan előírásokat fogalmaznának meg.

Ez történt még

Nagyszerű gólt rúgott Dvéri Zsolt szombat este az Üllői úton a Ferencváros ellen. A középpályás a 63. percben csavarta a labdát szabadrúgásból Szűcs Lajos kapujába, ezzel a találattal vezetett a fehérvári együttes. A 70. percben aztán történt egy szabálytalanság, amelyet kommentált a labdarúgó, és Dubravitzky Attila játékvezető azonnal piros lapot adott neki. A futballista még vasárnap sem értette igazán, hogy miért állította ki őt ilyen hirtelen a bíró.
"Először is szeretném elmondani, hogy szerintem nem történt szabálytalanság, test test elleni párharc volt – emlékezett vissza Dvéri Zsolt. – Ezt a játékvezető lefújta, a Ferencváros javára ítélt szabadrúgát. Erre én annyit jegyeztem meg: »hagyd már b… meg«. Tudom, káromkodni nem szép dolog, de ez a mondat számtalanszor elhangzik egy találkozón. Nem vitatom, a bíró a szabályok értelmében járt el, de talán egy sárga lappal megúszhattam volna, vagy ha ezért kiállítás jár, akkor félbeszakadt volna a mérkőzés, mert mindenkit kiállíthatott volna a játékvezető. Szóval, kicsit elhamarkodottnak éreztem az ítéletet. Az, hogy emberhátrányba kerültünk, befolyásolta a mérkőzést, vagyis hibás vagyok a győzelem elszalasztása miatt. Mentségemre szóljon, hogy nagyon szerettem volna nyerni az Üllői úton, mivel ez nem mindennap sikerül. A társak és az edző mindenesetre nem varrták a nyakamba, hogy végül döntetlenre végződött a mérkőzés, de az eset kapcsán a vezetőkkel még nem beszéltem.”
Legfrissebb hírek

Úszás: Pádár Nikolett Eb-szintet úszott 400 gyorson

Úszás
29 perce

Nyílt vízi úszó vk: két nyolcadik hely a magyarok legjobbja a szardíniai 10 kilométeres versenyen

Úszás
32 perce

PSK: a Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
32 perce

Távozott a Seattle Krakentől az NHL történetének első női edzője

Jégkorong
57 perce

Kiderült, mennyi pénzt keres Infantino a FIFA elnökeként

Foci vb 2026
1 órája

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
1 órája

Két hellyel hátrébb került a sakkvilágranglistán Rapport Richárd

Egyéb egyéni
1 órája

Labdarúgó NB II: jogerős a Tiszakécske négypontos levonása

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik