NB I B: Egyre vonzóbb a Honvéd

2003.08.21. 20:51
Címkék
"Hamar kinőttük ezt az osztályt  poénkodtak a Honvéd drukkerei két hete, midőn szeretett csapatuk (tényleg szeretik: az immáron piros-fehér-feketében pompázó gárda hiába szerepel a másodosztályban, a szezonnyitóra több mint háromezren voltak kíváncsiak) 51-re verte a Diósgyőrt.
Való igaz, Gálhidi György együttese jól játszott a DVTK ellen, különösen szimpatikus volt, ahogy a futballisták még 5–0-nál sem ismertek elveszett labdát, ha kellett, hárman támadtak egy vendégjátékosra. Nos, a 2. forduló nyitányán Borgulya Istvánék újfent a Bozsik-stadionban bizonyíthatnak: bár a találkozót a sorsolás szerint Kaposvárott játszották volna le, a Rákóczi pályájának talaját felújítják, így a Honvéd lesz a házigazda. Fontos hír a szurkolóknak, hogy öt-hat pénztár is nyitva tart, így nem kell senkinek félórát mulasztania a meccsből. Legutóbb gond volt a belépőkkel is, most háromezernél több jegyet nyomnak, hiszen a kispesti vezetők abban bíznak, hogy a nézőszám meghaladja a Diósgyőr elleni összecsapás szurkolói számát is.Bp. Honvéd–NABI-Kaposvári Rákóczi FC
Bozsik-stadion, 20.00. Vezeti: Szabó Zs. (Kispál, Hegyi)
HONVÉD: Molnár L. – Hornyák, Vámosi, Budovinszky, Keller – Bábik, Vadócz, Dobos, Vén – Kozarek, Borgulya
Sérült: Drobnjak (vádlihúzódás)
Eltiltva: –
KAPOSVÁR: Balajcza – Mező, Máté, Petrók, Barna – Nagypál, Bank, Andruskó, Tóth B. – Jovánczai, Oláh
Sérült: Kovácsevics (térdszalagszakadás)
Eltiltva: –
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
6 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
6 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
6 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
6 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
6 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
6 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
6 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik