A soproniak cserejátékosa nyerő ember lett Egerszegen

B. G.B. G.
2003.08.24. 20:45
Címkék
Pintér Attila ismét remekül keverte a kártyákat. A Matáv Sopron élvonalban újonc edzője néhány héttel ezelőtt már a Megyeri úton is jó érzékkel küldte csereként pályára Sira Istvánt és Balaskó Ivánt, hiszen mindkét játékos gólt szerzett az Újpest ellen 3–1-re megnyert meccsen, míg szombaton a korábbi önmagára nemigen emlékeztető Zalaegerszeg otthonában váltott nagyszerűen. Az ezúttal is kispadról beálló Balaskó Iván pályára lépése percében pazar szabadrúgásgólt lőtt, ám az est főszereplője, egyszersmind a szombati játéknap legjobb játékosa Cseke László lett (képünkön boldogan beszélget a soproni futball-kft. egyik tulajdonosával, Antók Zoltánnal). A Békéscsabáról Sopronba szerződött 28 esztendős labdarúgó a 22. percben váltotta Horváth Andrást (ez volt a középpályás első bajnoki meccse a Matáv színeiben), majd a hajrában szerzett két találatával eldöntötte a mérkőzést a vendégek javára."Nem számítottam arra, hogy már a meccs első felében pályára lépek – mondta Cseke László, akinek Kisdorogon kezdődött a pályafutása, aztán futballozott Szekszárdon, Keszthelyen, Györkönyben, a BVSC-ben, kölcsönjátékosként Szegeden, illetve Celldömölkön is, és pályafutása 54. élvonalbeli mérkőzését jegyezte. – Ám mivel gyorsan hátrányba kerültünk, Pintér Attila kénytelen volt változtatni a felálláson, és a támadásokat segítendő becserélt. Sérülésem után már annak is örültem volna, ha legalább egy félidőt játszhatok, hiszen még mindig van némi erőnléti lemaradásom. Nagyon örülök persze a két gólomnak, és annak, hogy így tudtam bemutatkozni a Matávban, de ehhez a csapattársaim önzetlensége is kellett. Szerencsére befogadtak a többiek, és mivel remek közösségbe és jó csapatba kerültem, egyáltalán nem bántam meg, hogy a nyáron elköszöntem a Békéscsabától. Elárulom – bár ezzel most fölösleges részletesebben foglalkozni –, hogy meglehetősen furcsán bántak velem annak idején az Előre FC vezetői… Többek között ezért is váltottam csapatot, és a jelek szerint igazán jól döntöttem.”A teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy az Arany Ászok Liga 4. fordulójának legjobb játékosát még a vasárnap este megrendezett Pécs–Újpest rangadó előtt választottuk ki, s azt is, hogy a szombati játéknapon akadt még egy remek teljesítmény. Ráadásul Tüske Roland ugyancsak csereként beállva két gólt rúgott a fehérvári Daniel Tudor hálójába, és e teljesítményéért Csekéhez hasonlóan lapunktól 7-es osztályzatot kapott – a két labdarúgó közül egyébként végül az döntött Cseke László javára, hogy a soproni futballista idegenben volt eredményes. A Lombard FC Haladás támadója egyébként a nyáron tért vissza Szombathelyre rövid ideig tartó brazíliai légióskodásából, és máris régi-új csapata erősségei közé tartozik. Tüskét februárban a tavalyi brazil bajnok Atletico Paranaense vette kölcsön, ám sérülés és egyéb okok miatt nem kapott bizonyítási lehetőséget, Szombathelyen persze nagy szeretettel fogadták. Tüske Roland mostani két góljával mindenképpen rászolgált a bizalomra.
Legfrissebb hírek

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
3 perce

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
6 perce

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
30 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
30 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
41 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
1 órája

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája