BLSZ: Tűz lángolt az Erdért-pályán

B. N. Z.B. N. Z.
2003.09.24. 20:40
Címkék
Szegény embert az ág is húzza. E mondás többszörösen igaz a Budapest-bajnokság I. osztályában szereplő Bp. Erdért SE-re. A fővárosban jelenleg a a legrosszabb minőségű futballpálya az Erdérté, aminek oka, hogy a füvet nem locsolhatták a nyáron a Duna alacsony vízállása miatt.
Az ellenfelek (és maguk az erdértesek is) panaszkodnak, lassan már nem lehet sérülésmentesen futballozni a pályán. S nem elég, hogy a játéktérrel gondjaik vannak, szerda hajnalban ismeretlen elkövetők felgyújtották az öltözőépületet."Reggel ötkor telefonáltak, hogy leégett a sporttelep egy része – mondta Csurgó Károly, a Bp. Erdért edzője. – A pályával szomszédos parkban ötliteres benzines kannát és vödröt találtak az ott lakók, alighanem szándékos gyújtogatás történt. Az öltöző ablaka a Bodor utcára nyílik, ezért a tetteseknek nem volt nehéz dolguk belocsolni az ablakon a gyúlékony anyagot. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a takarítónőnk, mivel nem tudott aludni, már hajnali négy órakor kiment a pályára. Egy robbanást hallott, az ablakok kitörtek. Mivel az öltözőépület fából van, egyből felcsaptak a lángok. Azonnal értesítette a tűzoltókat, akik perceken belül a helyszínen voltak, s megfékezték a tűz továbbterjedését. Az öltöző kiégett, benne a szerelésekkel, labdákkal és minden olyan tárggyal, amit a játékosok benthagytak. A csapatnál évek óta jó a hangulat, nem tudok arról, hogy haragosunk lenne. Úgy látszik azonban, hogy mégis van... Nem tudom, mit hoz még a jövő, hiszen a pályánk katasztrofális állapotban van, az öltözőnk és felszereléseink a tűz martalékává váltak. Mi jöhet még ezután?”Az ismeretlen tettes ellen megkezdődött a nyomozás, de csekély az esély arra, hogy az elkövetők kézre kerüljenek.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
4 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
4 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
4 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
4 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
5 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
5 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
5 órája