Herczeg András: Megérte a várakozás

2003.09.25. 22:30
Címkék
Öt évet kellett rá várni&1998-ban, az UEFA-Intertotó-kupa harmadik fordulójában a DVSC a Hansa Rostock vendége volt, s a hazai 11-es döntetlen után Nicolae Ilea találatának, valamint Dowe öngóljának köszönhetően 21-re győzött a német rivális otthonában  ergo továbbjutott. Ez volt a Loki eddigi utolsó, nemzetközi kupameccsen elért idegenbeli sikere. Azon az összecsapáson Herczeg András dirigálta a gárdát, aki jelenleg a DVSC Utánpótlásnevelő Kft. ügyvezetője, egyben a juniorcsapat trénere. A szakember csakúgy, mint a selejtezőben Panevezysbe, Varasdra is elkísérte az együttest, s a győzelem után a következőképp értékelte a látottakat:
"Alaposan felkészült a csapat erre a csatára, így megérdemelten kerekedett a horvátok fölé. Az első félidőben jól, a másodikban kiválóan futballoztak a játékosok, és ha a helyzeteket kicsit jobb százalékban értékesítették volna, kiütik a Vartekset. Nemzetközi kupameccsen ilyen teljesítmény után okkal lehet büszke labdarúgó, edző és szurkoló. Hajnalban értem haza Debrecenbe, de egy sört azért ittam a fiúk egészségére. Úgy tapasztalom, a városban is emelkedett a hangulat a diadal után, a szerencsétlenebbül sikerült összecsapásokat követően most mintha mindenki szívéről legördült volna az a bizonyos kő. Pedig a szurkolók tekintélyes része nem is látta az összecsapást, és nagy kár, hogy a meccset nem közvetítette a televízió. A visszavágó? Óvatos duhajként mondom: nem tudom elképzelni, hogy kellemetlen meglepetés érhet minket. Remélem, a második mérkőzést is sikerül megnyerni, a magyar futballnak ugyanis az európai rangsor miatt minden egyes nemzetközi porondon szerzett pontra nagy szüksége van. A kétgólos előny azonban azt mondatja velem, hogy a debreceni meccsen nem lehet majd gond.”
Legfrissebb hírek

PL: Manchester United–Liverpool

Angol labdarúgás
16 perce

Puskás–Suzuki-kupa: a Puskás Akadémia legyőzte a Juventust

Minden más foci
19 perce

Futsal: otthon tartotta a Magyar Kupát a Veszprém

Minden más foci
24 perce

Tarsoly Csaba elmondta a verzióját az ETO Park eladásáról

Labdarúgó NB I
29 perce

Csingár István: A legfontosabb az volt, hogy időben reagáljak minden problémára

Csupasport
35 perce

La Liga: hazai győzelemmel vetett véget vereségsorozatának a Celta

Spanyol labdarúgás
35 perce

NB I: Újpest FC–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
51 perce

Hétgólos rangadó a dobogóért: a Paks legyőzte és megelőzte a DVSC-t

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik