Leváltották a horvát vezetőedzőt

2003.09.25. 22:51
Címkék
Amit a jól értesült horvát zsurnaliszták már közvetlenül a DVSC-MegaForce elleni UEFA-csatát követő sajtótájékoztatón pedzegettek, az csütörtökre valósággá lett: a horvát NK Varteks elnöksége felbontotta Drazen Besek edző szerződését.
A gyenge bajnoki rajt után Besek – hatalmi szóra – visszatette a keretbe a korábban őt kritizáló, ezért szabadlistára tett Veldin Karicot, a leggólerősebb játékost, Karic visszatérésével egyidőben azonban elhagyta a klubot Miljenko Mumlek csapatkapitány. Az öltözőben ugyanis Mumlek és "holdudvara” nem állt szóba Kargmjiccsal. Az edző és a csapat között tehát régóta feszült volt a viszony, és már hetekkel korábban arról lehetett hallani, hogy Miroslav Blazevic veszi át Besek pozícióját. Besek eddig azért maradhatott a helyén, mert Blazevic a szlovén Muránál volt szerződésben, a Varteks pedig az utóbbi hetekben a horvát bajnokságban és a nemzetközi kupában is jól szerepelt. A tréner leváltása mindazonáltal vereség esetén borítékolható volt, abból kifolyólag is, mert Besek az egyetlen horvát válogatott játékost, Ivan Rezicet nem állította a kezdőcsapatba, a védő-középpályás pedig nem akart a kispadra ülni, inkább a lelátóról nézte csapata szenvedését…
Legfrissebb hírek

PL: Manchester United–Liverpool

Angol labdarúgás
17 perce

Puskás–Suzuki-kupa: a Puskás Akadémia legyőzte a Juventust

Minden más foci
20 perce

Futsal: otthon tartotta a Magyar Kupát a Veszprém

Minden más foci
24 perce

Tarsoly Csaba elmondta a verzióját az ETO Park eladásáról

Labdarúgó NB I
29 perce

Csingár István: A legfontosabb az volt, hogy időben reagáljak minden problémára

Csupasport
36 perce

La Liga: hazai győzelemmel vetett véget vereségsorozatának a Celta

Spanyol labdarúgás
36 perce

NB I: Újpest FC–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
51 perce

Hétgólos rangadó a dobogóért: a Paks legyőzte és megelőzte a DVSC-t

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik