Agyament állapot

ŐRI B. PÉTER jegyzeteŐRI B. PÉTER jegyzete
2003.11.10. 21:17
Címkék
Nem hiszem, hogy sok ország van a világon, ahol az öröm helyett gondot okoz az, hogy ellátogat hozzájuk Kanada jégkorong-válogatottja. A sportvezetők máshol örömükben a feneküket csapkodnák a földhöz, a nézők két nap alatt szétkapkodnák a jegyeket, a tv-társaságok egymást túllicitálva küzdenének a közvetítési jogért. Nálunk?
A magyar sportvezetők nem tudnak igazából örülni, mert a február 3-ai várva várt esemény előtt alig három hónappal még mindig nem tudják, hol fogadhatják a világhírű ellenfelet. A formális logika alapján kikövetkeztethető: a nézők sem álltak még sehol sorba, s a tv-főnökök sem diktáltak egyetlen sort sem a titkárnőjüknek. Írhatnám, hogy a sportbőség zavara, ugyanis abban az időpontban műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság helyszíne lesz a Budapest Sportaréna. Ám sokkal inkább a szegénységről van szó. A meccset meg lehetne rendezni Káposztásmegyeren, Dunaújvárosban vagy Székesfehérvárott, ám mindegyik csarnok túl szűk, az utóbbi fedett pálya pedig nem a legkorszerűbb a sportág klasszisainak a fogadására. (Ez még akkor is igaz, mármint a klasszisai, ha a vendégek vélhetően nem a legerősebb csapatukkal érkeznek.) Szóba jöhet még Debrecen, a Főnix, valóban szép, és elég sokan is elférnek, csakhogy a szövetségi vezetők nem akarják megutaztatni a vendégeket. (Mintha Kanada egy köpésre lenne, és számítana a plusz több mint 220 kilométer.)Az illetékesek, akik büszkék lehetnek a múlt heti rangos nemzetközi torna sikerére, sokáig nem várhatnak a döntéssel. Persze, ha annak idején az akkori sportfőilletékesek elfogadják azt az ötletet, hogy a hatalmas BS helyett inkább két-három kisebb csarnok épüljön fel, akkor nem lenne ilyen gond. Az elmúlt napokban más összefüggésben is szóba került a Főnix-csarnok. A DVSC ugyanis biztató eredményt ért el a görögországi UEFA-kupa-találkozón, s esélyes, hogy bejut a következő fordulóba. A harmadik körben akár a Barcelona is lehet az ellenfél, azonban a sportvezetők az öröm helyett ott is is aggódhatnak: a DVSC-stadionba ugyanis csak hétezren férnek el. Ennél nemhogy a Barcelonára, de a PAOK-ra is sokkal többen kíváncsiak. Újra a múlt: az akkori sportfőilletékesek megígérték, hogy bővítik, korszerűsítik a létesítményt. Csakhogy jó magyar szokás szerint a kormányváltás nemcsak azt jelenti, hogy az addigi ellenzék máshova ül a parlamentben, hanem azt is: amit az előzőek megígértek, arra a mostaniak juszt sem adnak egy fillért sem. Vagyis a debreceni rekonstrukcióból nem lesz semmi, politikusi logika: mit képzelnek ezek, tőlük fedett arénát kaptak, tőlünk még egy új pályát is akarnak?!Elmebeteg hozzáállás, agyament állapot. Az elmúlt évtizedből számtalan példát lehetne sorolni, kezdve a világkiállítás elmaradásától a metróberuházás leállításáig. Erről az infantilis helyzetről sokat tudnának mesélni az újpesti labdarúgók is, akik a polgári éra alatt lubickolhattak a lehetőségekben, most pedig már az életben maradásért kapálódznak. S ha ez gazdasági okok miatt lenne törvényszerű! De, nem! Helytelen politikai döntés volt a mértéktelen adakozás, ugyanilyen a csapok csak azért is elzárása.Akadémikus a kérdés, de naivan felteszem: megérjük-e, hogy a sport ügyei kormányokon átíveljenek, szövetségek, klubok, versenyzők léte, egzisztenciája ne a négyévenkénti szavazás eredményén múljon…?
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
5 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
5 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
6 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
6 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik