Az első és az utolsó gól joga

B. G.B. G.
2003.12.11. 21:40
Címkék
Bár mindössze három találkozón lépett pályára az idei őszön Sifter Tamás, érdekes rekord kapcsolható a Matáv FC Sopron középpályásának nevéhez.
A 23 esztendős saját nevelésű labdarúgó ugyanis e három mérkőzésen három gólt szerzett, ráadásul – és ez már tényleg furcsa – ő szerezte az Arany Ászok Liga őszi idényének első és utolsó gólját is! Sifter Tamás az első fordulóban az MTK otthonában szerzett vezetést csapatának, majd legutóbb szombaton duplázott a Békéscsaba elleni záró meccsen, pontot mentve ezzel együttesének."Valóban érdekes rekord, de nem hiszem, hogy ez annyira fontos momentum lenne a pályafutásomban – mondta a labdarúgó. – Ennél lényegesebb ugyanis, hogy úgy érzem, jól sikerült az idei évem. Komjáti Andrásnál még az előző bajnokság végén bemutatkozhattam az élvonalban, majd később Pintér Attilától is kaptam bizonyítási lehetőséget, s talán elmondhatom, mindannyiszor éltem a kínálkozó alkalommal. A teljesítményemet pedig az is emeli, hogy a szlovénok ellen bemutatkozhattam az olimpiai válogatottban. Összességében tehát elégedett lehetek, de tudom, sok munka vár még rám ahhoz, hogy idővel stabil csapattag lehessek Sopronban.”Az, persze, nem vitás, hogy Sifter Tamásnak egyelőre csekély rutinja van, hiszen több, hasonló korú labdarúgó már száznál is több első osztályú meccset játszott…Hír még, hogy a Magyar Labdarúgóliga fegyelmi bizottsága egyelőre nem értesítette a Matáv FC-t arról, hogy mikor tárgyalják a Békéscsaba elleni meccs után történt kisebb rendzavarást. Emlékezhetünk rá: Tompos Zoltán partjelzőt szotyolászacskóval és öngyújóval dobták meg, ráadásul a soproni kispadról reklamálásért Pintér Attilát és segítőjét, Farkas Józsefet is elküldte Szabó Zsolt játékvezető. A Sopron egyébként visszaesőnek számít, hiszen néhány hete Hajdó Attila bírót esernyővel csapták vállon, nem beszélve arról, hogy kis híján tömegverekedés tört ki a Káposztás utcai stadionban, amikor a vendég újpesti szurkolók egy csoportja a lefújáskor a pályára rohant.
Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
10 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
13 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
15 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
26 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
33 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
43 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2 órája