Távozik a gólkirály

B. G.B. G.
2003.12.17. 20:35
Címkék
Kedden az esti órákban fejeződött be a Matáv FC Sopron tulajdonosainak év végi taggyűlése, amelyen sikerült tisztázni több, a labdarúgócsapatot érintő kérdést. A tulajdonosok a bajnoki idény végéig meghosszabbították Gőbl Gábor igazgató szerződését. A 35 esztendős ügyvezetőt Bognár György távozása után ideiglenesen bízták meg, s mivel a tulajdonosok elégedettek voltak a munkájával, ismét bizalmat szavaztak neki.
A taggyűlésen téma volt a játékoskeret átalakítása is. Pintér Attila edző javaslatára közös megegyezéssel szerződést bontottak Bausz Róberttel és Tiber Krisztiánnal. Bausz várhatóan Ausztriában, alacsonyabb osztályban folytatja pályafutását, és elképzelhető, hogy Tiber is osztrák bajnokságba igazol."Még nem döntöttem, de most úgy látom, erre van a legnagyobb esély – mondta a 31 esztendős korábbi gólkirály. – Ami a távozásomat illeti, örülök, hogy Antók Zoltán tulajdonossal sikerült korrekten szerződést bontanunk. A bajnokság elején hiába voltam kezdő, Pintér Attila később már nem számított rám.”Információnk szerint Tiber Krisztián iránt már a Komló, a Dunaferr, a Vasas, a Nyíregyháza, valamint a Haladás is érdeklődött, de konkrét ajánlat még nem érkezett. Úgy tudjuk, Pintér Attila több olyan labdarúgót is megnevezett, akiket szívesen látna Sopronban. Antók Zoltán hamarosan felveszi a kapcsolatot a kiszemeltekkel, s ha minden jól megy, a január ötödikei első felkészülési napon már az új játékosok is Sopronban edzenek.
Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
8 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
11 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
13 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
24 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
31 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
41 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája