Vasassal térne vissza az első osztályba

R. B. B.R. B. B.
2004.02.04. 20:52
Címkék
Amikor 2001 nyarán az MTK leigazolta Győri Jánost, úgy tűnt, a Győrből érkező játékos hosszú évekig biztos pontja lehet a kékfehéreknek. A hátvéd fővárosi karrierje biztatóan indult, de a sikeres folytatást megakadályozta egy súlyos térdsérülés.
Győri sehogyan sem tudott felépülni sérüléséből, emiatt a 2002–03-as évadban mindössze egy találkozón léphetett pályára. A kék-fehérek vezetői tavaly nyáron úgy döntöttek, a játékosnak hasznosabb lenne, ha Bodajkon próbálná visszanyerni korábbi formáját, így kölcsönadták őt a másodosztályú klubnak. A labdarúgó januárban újra váltott, hiszen a szintén NB I B-s Vasashoz igazolt.– A két gárda között azért van különbség – mondta a kétszeres válogatott hátvéd. – A Bodajkot tehetséges fiatalok alkotják, de ott nem cél az első osztályba kerülés, én viszont mindenképpen szeretnék visszatérni a legjobbak közé. Úgy érzem, a Vasasnál erre megvan minden esélyem. Szakmailag sem tartom visszalépésnek az átigazolásomat, hiszem Tamási Zsoltot jó edzőnek tartom.– Tulajdonképpen miért távozott az MTK-tól, és a Vasason kívül voltak-e más érdeklődők?– A kék-fehérektől el kellett jönnöm, de erről nem szeretnék többet mondani. Kerestek első osztályú csapatok is, de a Vasas volt a legkitartóbb, és az megkönnyítette a dolgomat, hogy a két klubnak sikerült megegyeznie egymással. Másfél évre köteleztem el magamat az angyalföldiekhez.– Több alkalommal is megpróbált viszszatérni, de térdproblémái újra és újra megakadályozták ebben. Mára teljesen rendbe jött?– Azt a másfél évet legszívesebben elfelejteném, hiszen többet voltam orvosnál, mint edzésen. De most már csak előre nézek, remélem, minden rendben lesz. Biztató, hogy az őszt Bodajkon már problémamentesen futballoztam végig.– Milyen esélyei lehetnek új klubjának a tavasszal?– Kedvesen fogadtak a Fáy utcában, de aki megfelelően dolgozik az edzéseken, ahhoz legtöbbször pozitívan állnak a játékostársak is. Szerintem felszálló ágban van a csapat, a játékoskeretet alkalmasnak tartom arra, hogy kiharcolja a feljutást.– Mi történik, ha a Vasas esetleg mégsem jut fel?– Ilyenre nem is akarok gondolni. Én a jövőmet az első osztályban képzelem el, mégpedig a Vasas színeiben. Ezt akár meg is ígérhetem.
Legfrissebb hírek

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatott tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
26 perce

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
27 perce

„Nincs előre odaadva semmi!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
27 perce

Mind a hat magyar atléta búcsúzott kedd délelőtt

Atlétika
33 perce

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
2 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
3 órája

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
3 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
3 órája