Délelőtt is lehet futballozni

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.02.11. 21:55
Címkék
Tavasszal az RTL Klub csatorna közvetíti majd az élvonalbeli mérkőzéseket, gondosan beillesztve az eddig kialakult programba, vigyázva a népszerű szappanoperákra és természetesen a valóságshow-ra.
Ezért fordulhat elő, hogy az előzetes tervek szerint március 7-én, vasárnap a Balaton FC–MTK mérkőzés 11 órakor kezdődik majd. Aznap indul a 2004-es Forma–1-es idény is, a versenyt pedig mindenképpen 14 órakor kell közvetíteni, hiszen erre szerződött a kereskedelmi csatorna. A szerkesztőségünkbe eljutott előzetes tavaszi programból az is kiderül, hogy a televíziós társaság két mérkőzés közvetítését kötötte le minden fordulóban, ám csak egyet tűz műsorára, mindig vasárnap. A másikat – ez lenne szombaton – az M+ nevű adónak adja át (ezen a csatornán jelenleg a most zajló valóságshow-t követhetik figyelemmel az érdeklődők, ám az adó egyelőre csak kevés háztartásban fogható). A fociközvetítésekről február 17-én rendeznek sajtótájékoztatót. Az esetleges vasárnap délelőtti kezdés fogadtatása – természetesen – vegyes, mi most arra voltunk kíváncsiak, hogy az Arany Ászok Ligában élen álló siófoki csapatnál mit szólnak a tervhez. Érdekes ez azért is, mert a Balaton FC igazgatója, Sallói István játszott idehaza, és légióskodott Izraelben – tehát ő tudja azt is, lehet-e, érdemes-e délelőtt futballozni."Nagyon örülök annak, hogy délelőtt tizenegykor lesz a mérkőzés, azt gondolom, hogy ez egy igen jó időpont televíziós szempontból – mondta Sallói István, a Balaton FC igazgatója. – Akkor kell játszani, amikor képernyőre tudunk kerülni, a magyar futball jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy diktáljon. Én annak is örülök, hogy lesz közvetítés, mert ha jó a meccs, akkor bármikor megnézik az emberek. Azt azért hozzátenném, hogy estére könnyebb felpörögni, de alkalmazkodni kell a szituációhoz. Én is pályára léptem korábban többször is délelőtt, és semmi gondot nem okozott, hiszen csak koncentrálni kellett – arra, hogy megnyerjük a mecscset."Az előzetes, csak belső használatra elfogadott programtervezet szerint a Ferencváros a 20. és a 21. fordulóban is vasárnap délelőtt lép pályára – a debreceni szurkolóknak kell majd áldozatot hozniuk, hiszen az egy-két busznyi drukkernek így kora reggel kell majd útnak indulnia. Ami biztos, az ügyben még lesznek viták, hiszen sokak szerint a többségében vasárnap játszó kis csapatokra is gondolni kell. Az MLL péntekre ligatanács ülést hívott össze, bár a műsorrend aligha változik, hiszen a világon mindenütt a sportágat népszerűsítő médiumok igényeihez igazítják a kezdési időpontokat.
Legfrissebb hírek

Pelé és Altafini után Yamal és Cubarsí az első kezdő tinédzserpár a kieséses rendszerben

Foci vb 2026
10 perce

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
15 perce

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
17 perce

Vingegaard jobb, mint valaha, Pogacar az első szakasz fontosságáról beszélt

Kerékpár
22 perce

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
36 perce

Vajon van-e meglepetés a spanyolok Ausztria elleni tizenegyében? – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
38 perce

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
40 perce

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
43 perce
Ezek is érdekelhetik