Vége lesz a képtelenségnek!

Vágólapra másolva!
2004.02.12. 21:18
Címkék
Túlzás nélkül állítható: ma korszakváltás lesz a hazai futballmérkőzések közvetítése kapcsán!
Az élvonalbeli labdarúgó-vállalkozások egy részének közvetítési jogait birtokló Futball Duó Kft.-ből kivált HTD Kft. (Szaknévsor) első embere, Bodnár György ugyanis február 13-ára hívta össze a társaság taggyűlését, ahol hivatalosan is lemond ügyvezetői tisztéről. Az esemény súlyát jelzi, hogy Szieben László, a Magyar Hivatásos Labdarúgóliga (MHLL) elnöke korábban azt nyilatkozta: "Egy évtized után a futballközvetítések joga végre viszszakerül a labdarúgás szereplőihez."A mondat tömör, és nem adja vissza hűen, hogy milyen áldozatok árán sikerült ezt a bizonyos jogot megszerezni. Az üzlet anyagi oldaláról a felek korábban, és persze most sem nyilatkoztak, így csupán a futballberkekben hallható hírekre lehet támaszkodni, amely szerint Bodnár György legalább 250 millió forint ellenében mondott le arról, hogy továbbra is ő legyen a közvetítési biznisz főnöke…Mint köztudomású, a HTD Kft. kivonulása január végén vált véglegessé, miután az MHLL kivásárolta a céget a Futball Duóból. A közvetítési jogokkal rendelkező kft.-ben Bodnár György négyszázalékos tulajdonrészt birtokolt a hivatásos liga ötven, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) negyvenhat százalékos részesedése ellenében, ám Bodnár György vétójogot élvezett, lévén, hogy valamennyi döntéshozatalhoz százszázalékos szavazati arány szükségeltetik.A mai összejövetelen egyébiránt új ügyvezetőt választanak, hírlik, a sikeres tárgyalásoknál nagy szerepet játszó Szieben László a poszt legfőbb várományosa, ám egyes információk szerint az sem elképzelhetetlen, hogy az MLSZ Bozóky Imre elnököt vagy Puhl Sándor alelnököt ugyancsak delegálja, így ketten irányíthatják majd a kft.-t. A péntek nem csupán ebben a tekintetben számíthat mérföldkőnek: mostantól kezdve tudniillik megkezdődhet az RTL Klubbal kötött szerződés szentesítése, sőt olyan információ is birtokunkba jutott, miszerint Bodnár György távozása nyomán nagyszabású terveket sző a majdani menedzsment. Az új korszak első jelentős intézkedése lehet a MOL Rt.-vel kötött szponzorációs megállapodás. Ennek részletei még nem ismertek, emiatt megkerestük az olajcég sajtórészlegét, ahol Lukács Bea szóvivő nem kívánta kommentálni az értesülésünket: "A hírt sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarom, mivel most hallom először" – mondta. Ha lesz valami az üzletből, ha nem, az már biztos, hamarosan újra labdarúgó-mérkőzéseket közvetít a televízió!
Legfrissebb hírek

Három vereség után a címvédő OKC legyőzte a Wembanyama vezette Spurst – videók

Amerikai sportok
18 perce

Nyéki Balázs: Imádok edzőként dolgozni, már fiatalon erre készültem

Egyéb egyéni
39 perce

Izgalmasabb ünnep – Deák Zsigmond jegyzete

Egyéb egyéni
41 perce

Márton Luana: A sportra tettük fel az életünket

Egyéb egyéni
1 órája

Csapatként nyertük meg a párharcot Montenegró ellen a vízilabda Eb-n

Vízilabda
1 órája

Király-kupa: Griezmann villanása döntött a Depor ellen; hétgólos meccsen jutott tovább a Bilbao

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szerdai sportműsor: Málta–Magyarország a póló Eb-n, DVSC–FTC rangadó a női kézilabda-bajnokságban

Minden más foci
8 órája

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben a Fradival; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik