Gera Zoltán nem félt Zorrótól

Vágólapra másolva!
2004.02.13. 20:42
Címkék
"Szekeres Tamás a találkozó folyamán ápolásra szorult, s bár folytatni tudta a játékot, sérülése komolynak tűnik. Egy szájsebészeti vizsgálat következik, de a műtétet valószínűleg nem kerülheti el. Mint megtudtuk, ha sikerül Szekeres Tamás számára egy speciális arcvédőt beszerezni, akkor pályára léphet&"  írtuk tavaly április 12-én a DVSCGyőr bajnoki mérkőzés visszapillantójában.
Szekeres Tamás, a piros-fehérek védője – az amúgy 0–0-ra végződő összecsapáson – járomcsonttörést szenvedett, ám egy Hollandiában elkészített maszknak is köszönhetően hónappal később, az FTC elleni hazai bajnokin (1–1) már pályára léphetett, csakúgy, mint a kupadöntőben, ahol szintén a zöld-fehérekkel meccselt a Loki. A fővárosiak 2–1-es győzelmét hozó mérkőzésen Szekeres Tamás Gera Zoltánt őrizte."Tamás a második félidőben fogott engem – mondta Gera Zoltán, amikor arról érdeklődtünk: vajon ijesztő-e álarcos védő ellen futballozni? – Amikor először megláttam, az jutott eszembe: itt van Zorro, szóval inkább vicces volt megjelenésében, mint félelmetes. Nem foglalkoztam vele, hogy maszkban játszik, meccs közben egyébként sem gondolkodik ilyesmin az ember. Hogy óvatosabb voltam-e vele szemben, mint mással? Nem hiszem. Rá is annyira vigyáztam, mint bárki másra. Egyébként pedig Tamás kemény srác, nem kellett félteni, meg tudta magát védeni…"Elkészült Éger arcvédő maszkja

Veszélyben a jó fejek
Legfrissebb hírek

Három vereség után a címvédő OKC legyőzte a Wembanyama vezette Spurst – videók

Amerikai sportok
18 perce

Nyéki Balázs: Imádok edzőként dolgozni, már fiatalon erre készültem

Egyéb egyéni
40 perce

Izgalmasabb ünnep – Deák Zsigmond jegyzete

Egyéb egyéni
42 perce

Márton Luana: A sportra tettük fel az életünket

Egyéb egyéni
1 órája

Csapatként nyertük meg a párharcot Montenegró ellen a vízilabda Eb-n

Vízilabda
1 órája

Király-kupa: Griezmann villanása döntött a Depor ellen; hétgólos meccsen jutott tovább a Bilbao

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szerdai sportműsor: Málta–Magyarország a póló Eb-n, DVSC–FTC rangadó a női kézilabda-bajnokságban

Minden más foci
8 órája

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben a Fradival; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik