Megyeri úti pezsgőbontás

Vágólapra másolva!
2004.02.13. 21:10
Címkék
Hosszú ideje komoly gondban van az Újpestet működtető gazdasági társaság. Mostanában azonban egymás után érkeznek a jó hírek a Megyeri úti stadionból: jelen pillanatban sem alkalmazottnak, sem pedig játékosnak nem tartoznak fizetéssel a lila-fehérek, és hétfőn sajtótájékoztató keretében újabb jó hírről számol majd be Lukács Ferenc, a klub főtulajdonosa.
Az Újpest megegyezett a Walton pezsgőgyárral, amely a jövőben támogatóként szerepel a Megyeri úton. A cég eddig is hirdetett a Szusza Ferenc-stadion reklámtábláin, ám a kapcsolat ezek után komolyabbra fordul. Információink szerint az Újpest és a pezsgőgyár egy évre szóló szerződést írt alá, amely jelentősen hozzásegíti a lila-fehéreket a gondtalan működéshez. Azt egyelőre még nem tudni, hogy mindezért cserébe mit kap a támogató, de elképzelhető, hogy az Újpest dresszén megjelenik a hirdetése. A támogatás összegét, ahogy ez mifelénk szokás, mindkét fél hétpecsétes titokként kezeli. Egy biztos, bár a csapat csupán a nyolcadik helyet foglalja el, van ok a pezsgőbontásra…Ugyancsak az Újpesttel kapcsolatos információ, hogy szombat délelőtt 11 órakor a másodosztályú Pápa együttesével mérkőzik a lila-fehér gárda, majd ezt követően, 13 órakor a szlovák élvonalbeli Banska Bystrica lesz a Megyeri útiak ellenfele. Utóbbi mérkőzést még csak most szervezik, így csak a szombat reggeli órákban derül ki, hogy valóra válik-e ez a terv.
Legfrissebb hírek

Három vereség után a címvédő OKC legyőzte a Wembanyama vezette Spurst – videók

Amerikai sportok
18 perce

Nyéki Balázs: Imádok edzőként dolgozni, már fiatalon erre készültem

Egyéb egyéni
40 perce

Izgalmasabb ünnep – Deák Zsigmond jegyzete

Egyéb egyéni
42 perce

Márton Luana: A sportra tettük fel az életünket

Egyéb egyéni
1 órája

Csapatként nyertük meg a párharcot Montenegró ellen a vízilabda Eb-n

Vízilabda
1 órája

Király-kupa: Griezmann villanása döntött a Depor ellen; hétgólos meccsen jutott tovább a Bilbao

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szerdai sportműsor: Málta–Magyarország a póló Eb-n, DVSC–FTC rangadó a női kézilabda-bajnokságban

Minden más foci
8 órája

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben a Fradival; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik