NB I B: BKV Előre–Bodajk FC 3–0

UGRÓCZKY KÁROLYUGRÓCZKY KÁROLY
Vágólapra másolva!
2004.03.07. 22:17
Címkék
SÁRGA LAP
Lipcsei R. (buktatta Török Sándort) a 28., Horváth Cs. (gáncsolta Pollákot) a 35., Török S. (buktatta Imre Jánost) a 37., Miklósvári J. (gáncsolta Zsolnait) a 66. percben

SZÖGLETARÁNY: 7:3 (5:1)

39. perc: Zsolnay nagyszerű labdával ugratta ki Pintér Attilát. A középpályás 12 méterről, a kétségbeesetten kifutó Fülöp Márton fölött remekül ívelt a kapu közepébe. 1–0
50. perc: Kovács Attila kitűnően szöktette a csereként beállt Simon Attilát, aki az alapvonal közeléből pontosan gurított középre, Török Sándor jó ütemben érkezett, és hat méterről a kapu közepébe gurított. 2–0
70. perc: Pollák Zoltán a 16-oson belül összeakasztotta az ördöngösen cselező Török Sándor lábát, a játékvezető határozottan a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Zsolnai végezte el, és remekül eltalált labdája a kapu jobb oldalába vágódott. 3–0

Az átalakított Sport utcai pályán hosszú szünet után először játszott bajnoki mérkőzést a BKV Előre. A hazai csapat új edzővel, Krecska Jánossal vágott neki a bajnokságnak, mint ismeretes, a csapat volt mestere, Dajka László az első osztályú Sopron edzője lett. A hazaiak kezdtek jobban, s a 6. percben már a harmadik szögletet rúgták. A BKV játékosai egyre-másra vezették veszélyes támadásaikat, és bizony néhány esetben Fülöp Mártonnak bravúrra volt szüksége, hogy megőrizze kapuját a góltól.

A korábbi Vasas-csatár, Zsolnai Róbert a mezôny legjobbja volt a Bodajk elleni meccsen (Fotó: Farkas József)
A korábbi Vasas-csatár, Zsolnai Róbert a mezôny legjobbja volt a Bodajk elleni meccsen (Fotó: Farkas József)
A korábbi Vasas-csatár, Zsolnai Róbert a mezôny legjobbja volt a Bodajk elleni meccsen (Fotó: Farkas József)
A Bodajk nagyon nehezen bontakozott ki, bár a 20. percben Kanta József szabadrúgásból a felső lécet találta telibe. A 39. percben aztán megtört a jég, és Pintér Attila remekbe szabott góljával vezetést szereztek a hazaiak. Szünet után gyorsan biztosította győzelmét a pályaválasztó csapat, mert az 50. percben a szemfüles Török Sándor 2–0-ra növelte az előnyt. A gól után is támadásban maradt az Előre, elsősorban a nagy kedvvel játszó Zsolnai Róbert és Török Sándor révén veszélyeztettek sokat. A 70. percben aztán végleg eldőlt a három pont sorsa, mert tizenegyeshez jutott a hazai csapat, amit Zsolnai magabiztosan értékesített. Összességében elmondható, hogy a hazaiak megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

Mestermérleg
Krecska János:
– Kitűnően előkészített pályán hatpontos mérkőzést nyertünk. Úgy vélem, a mutatott játék alapján megérdemeltük a győzelmet.
Lőrincz Emil: – Gratulálok a BKV Előrének a győzelemhez.
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
7 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
7 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
7 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik