Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája
A HAJHÚZÁS és a kiállításra adott reakció csak újabb hab az egyébként is szétcicomázott, egészségtelen édességekkel telepakolt, gejl cukormázas tortán. Vinícius Júniort múlt szombaton a valóság rángatta ki a Villarreal elleni bajnokin szerzett gól kiváltotta mámorból: Isidro Díaz de Mera Escuderos játékvezető jelezte neki, találata érvénytelen, sőt, piros lapot kap, amiért a Real Madrid-találattal befejeződő akció elején meghúzta, megrántotta az ellenfél játékosának, Nathan Salibának a haját.
Arról sokat nincs értelme értekezni, jogos volt-e az ítélet, mert ugyan a szabálykönyvbe hivatalosan még nincs felvezetve, hogy konkrétan a haj megrántásáért, húzásáért azonnali kiállítás jár, a súlyos sportszerűtlenség fogalmát teljes mértékben kimeríti. Az eset után több játékvezető is átadta tudását a témában, jómagam is korábbi bírótól informálódtam, a verdikt egyértelmű volt: a képzés során a hasonló szituációkat már úgy tanítják, mérlegelésnek nincs helye, ha szándékos rántás, tépés vagy húzás történt, nem csak véletlen belekapás, azért bizony pirosat kell adni. Érdekesség, hogy a legtöbb hasonló jellegű oktatófilmben épp a Real Madrid friss nyári igazolása, a hosszú loboncáról világszerte híres Marc Cucurella szerepelt példaként, s az ellene elkövetett hasonló jellegű szabálytalanságok – szóval a brazil szélső akár edzésen is „gyakorolhatott”…
Az utóbbit megvizsgálva egyértelmű, hogy jó döntés született, Vinícius Júniort ki kellett állítani, de ő ezt akkor és azóta sem hagyta, hagyja annyiban, ami kicsit sem újszerű, mégis elgondolkodtató probléma. A brazil előbb szóban esett neki a játékvezetőnek, majd a pályaszéli VAR-rendszert kezelő személyzet egyik tagját is arrébb tessékelte egy jól látható, teátrális mozdulattal, azóta pedig a közösségi médiában villog: továbbosztott egy posztot, amelyben a spanyol bírókat maffiatagoknak nevezik egyesek. A Real Madrid kezelhetné az esetet úgy is, hogy elbeszélget játékosával, de esze ágában sincs így tenni, helyette a klub televíziójában fokozza a hangulatot, feltéve ezernyi kérdést a spanyol játékvezetőknek. Nem véletlen, hogy Florentino Pérez klubja próbál előremenekülni, felvéve az áldozatszerepet, hiszen az azonnali kiállítás és a hivatalos játékvezetői jegyzőkönyvbe foglaltak alapján legalább kétmeccses eltiltás járt Viníciusnak. Azóta kiderült, négy meccsre tiltották el, ami azt jelenti, hogy kihagyja az október végi el Clásicót az FC Barcelona ellen. Ezt kerülte volna el a Real Madrid, de nem sikerült neki.
A kérdés persze az, a tudaton kívül mennyire hiányzik majd valóban a pályáról Vinícius, aki képességeit tekintve továbbra is világklasszis, az elit mezőny egyik legjobban cselező, leggyorsabb játékosa, erre az idényre még a letámadásban, védekezésben való visszazárásban is fejlődött valamennyit, de a viselkedését nézve továbbra is kezelhetetlen, miközben a támadójátékot tekintve nincs is a legjobb formában. Látva arcműtétjét és az elmúlt hetek rövid videóit arról, mostanában hogyan vesz át egy-egy labdát az eddigiekhez képest, a közösségi médiában hihetetlen népszerűvé vált egy teória, amely szerint a világbajnokság után a brazilok szupersztárját egyszerűen „kicserélték”, helyette egy klón futballozik Real Madrid-mezben. Na most amellett, hogy ez teljes abszurdum, ha ezeknek az embereknek mégis igazuk lenne (nincsen), a klónozók nagyon jó munkát végeztek, hiszen még a játékos habitusát is százszázalékosan megőrizte a hasonmás…
Ezzel érünk el írásom legfontosabb, megkerülhetetlen pontjához, Vinícius viselkedéséhez, hozzáállásához. Tagadhatatlan, hogy a brazil szupersztár rendkívüli gyakorisággal válik megengedhetetlen szurkolói atrocitások áldozatává – legyen szó rasszizmusról, fenyegetésről vagy másról. Vitán felül áll, hogy ezeket a tetteket el kell ítélni, az áldozatot (jelen esetben Viníciust) pedig nem lehet érte provokáció címszó alatt hibáztatni. Ugyanakkor fontos azt is leszögezni, hogy ettől még a brazil nem tehet meg mindent a pályán az ellenfél játékosaival vagy épp a játékvezetőkkel szemben. Vinícius habitusa, gyakori színészkedései, piszkos megmozdulásokkal tűzdelt sportszerűtlenségei, a pályán bemutatott megnyilvánulásai önmagukban teszik őt számos ellenfél és szurkoló számára ellenszenvessé, sőt, egyenesen elviselhetetlenné, ennek pedig önmagában semmi köze sincs a rasszizmushoz – még akkor sem, ha egyesek (főleg drukkerek) ezzel hergelik, helytelenül.
A Real Madrid nyáron úgy döntött, annak ellenére, hogy Vinícius Júnior finoman szólva is megosztó személyiségnek számít a futballvilágban, van akkora szupersztár, van annyira jó játékos, hogy továbbra is a klub egyik arca, kulcsfontosságú futballistája legyen, ezért szerződést hosszabbított vele, bízva abban, hogy habitusát még mindig lehet kezelni, főleg ha olyan edzőlegenda „atyáskodik” felette, mint José Mourinho. A jelek szerint ennek sok foganatja még nincsen, a brazil láthatóan nem sokat változott, a kérdés csak az, ha ez így marad, hosszú távon ad-e ő annyit hozzá a klubkultúrához játéktudásban, mint amennyit elvesz mondjuk PR-értékben.
Bárhogy is van, jelen állás szerint sok ellenfél és szurkoló részéről múlhatatlannak tűnik ez az ellenszenv, s ezen bizony csak maga Vinícius változtathat, ha még tud.

A Getafe megszerezte Daniel Carvajalt – hivatalos







