Albérlet a bajnoknak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.03.09. 20:32
Címkék
Nem elképzelhetetlen, hogy az MTK csapata Dunaújvárosban rendezi meg a Ferencváros és az Újpest elleni hazai bajnoki találkozókat.
Amint arról már beszámoltunk, az illetékesek nem engedélyezik, hogy a bajnoki címvédő a Hidegkuti-stadionban tartsa a kiemelt bajnoki mérkőzéseket – vagyis a másik két fővárosi első osztályú egylet elleni meccseket –, így a kék-fehéreknek albérletet kell találniuk az említett öszszecsapásokra. Fülöp Ferenc klubigazgató már szombaton elmondta, hogy fővárosi és vidéki stadionok egyaránt szóba jöhetnek rendezőként, és hétfőre az is kiderült: Diósgyőrött már egyeztettek az MTK irányítóival. Nos, új hírünk van: a modern dunaújvárosi arénába is befogadnák a bajnokot, ráadásul e pálya igencsak sokat jelent néhány, az MTK-kötelékébe tartozó sportembernek. Egervári Sándor és Kenyeres Imre 2000-ben még a Dunaferrt vezette bajnoki címig, Zavadszky Gábor az egyik legnagyobb sztárja volt az együttesnek…
Legfrissebb hírek

Így örült a harmadik spanyol gólnak Lamine Yamal öccse a lelátón

Foci vb 2026
2 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
4 perce

Lamine Yamal lett a Spanyolország–Ausztria meccs legjobbja

Foci vb 2026
16 perce

Oyarzabal duplázott, Spanyolország simán kiejtette Ausztriát a 32 között

Foci vb 2026
43 perce

Oyarzabal újabb gólt szerzett, a spanyolok 3–0-ra győztek Ausztria ellen

Foci vb 2026
46 perce

Cseh Sándor: A hajunknál fogva rángattuk ki magunkat

Vízilabda
1 órája

Számos magyar játékvezető kap lehetőséget a nemzetközi porondon a következő hetekben

Bajnokok Ligája
1 órája

Pedro Porro kettőre növelte a spanyolok előnyét

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik