Egy nagy álma már teljesült

Vágólapra másolva!
2004.03.12. 21:24
Címkék
1/4. rész: Bízott a mesteredzőben
2/4. rész: Bízott a mesteredzőben
3/4. rész: Akkor van baj, ha elfárad
4/4. rész:


– Egy esemény alighanem örömmel tölti majd el nyáron: korábbi csapata, a Honvéd szinte bizonyosan visszakerül az első osztályba…
– A mai napig remek a kapcsolatom a klub vezetőivel, játékosaival, és tényleg jó érzés, hogy a gárda az NB I B-ben az első helyen áll. Tizenkét évet töltöttem el ebben a klubban, mindent a Kispestnek köszönhetek. Nem csinálok titkot abból, hogy nekem mindig ez a csapat lesz az első…
– Azért gondolom egyetértünk abban, hogy ez az év sem indult rosszul: nincs egy hónapja annak, hogy bemutatkozhatott a válogatottban.
– Van önbizalmam, és mindig hittem abban, hogy egyszer majd ott lehetek a nemzeti tizenegyben, azt pedig tudtam, ha valósággá válik az álmom, akkor csak rajtam múlik, ott ragadok-e. Hatalmas élmény volt játszani a Lothar Matthäus által vezetett csapatban, ám nem szabad megelégednem ezzel a két lehetőséggel. Úgy kell a tavasszal futballoznom, hogy stabilan ott legyek a válogatottban. És elhiheti, ott is leszek…
Legfrissebb hírek

A címvédő spanyolok nyolc góllal nyertek Montenegró ellen a vízilabda Eb-n

Vízilabda
35 perce

Tavasszal már nem Mezőkövesden játssza hazai meccseit a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
55 perce

Wengenben nyerte meg élete első vk-versenyét, Franzoni volt a leggyorsabb szuper-G-ben

Téli sportok
57 perce

Óbudáról érkezett az NB II-es Soroksár második téli igazolása

Labdarúgó NB II
58 perce

Betlehem Dávid második lett az év nyílt vízi úszója szavazáson az európai szövetségnél

Úszás
1 órája

Argentin középpályást igazolt a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Brabec és Nasszer Al-Attijah 105 kilométerre a győzelemtől a Dakar ralin

Egyéb autó-motor
1 órája

Kleinsheislerrel is tárgyal a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik