Argentin középpályást igazolt a ZTE – hivatalos

B. A. P.B. A. P.
2026.01.16. 16:27
null
Nicolás Elosú a Zalaegerszeghez igazolt (Fotó: zte.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE FC a hivatalos oldalán közölte, hogy szerződtette Nicolás Elosút.

Ahogy korábban az NS-infóként megírtuk, a ZTE szerződtette Akpe Victoryt, majd ezúttal érkezett az argentin Nicolás Elosú is. „A 20 éves középpályás ifjúsági karrierje a Club Alta Barda nevű akadémián kezdődött, majd a Club del Crack nevű futballiskolában fejlődött tovább, a C. A. Pacifico klubnál töltött rövid kitérő után a Racing Club II-höz került, ahol több mint ötven mérkőzésen kapott lehetőséget” – olvasható a ZTE FC közleményében.

„Mindig vonzott, hogy európai bajnokságban szerepelhessek, de ami igazán meggyőzött, az a klub filozófiája és az a projekt, amit képvisel. Úgy érzem, itt játékosként és emberként is sokat fejlődhetek, ráadásul a körülmények és az infrastruktúra is minden szempontból adottak. Az edzővel is beszéltem már, elmondta, milyen játékot szeretne és mit vár tőlem középpályásként” – idézi Nicolás Elosút a klub honlapja. A Zalaegerszeg azt írja, hogy a középpályás erősségei közé tartozik az agresszív, labda elleni letámadás, valamint a magabiztos passzjáték, nagy hatással volt rá Toni Kroos játéka.

Elosú már a ZTE-vel kezdte meg a klub január 8-ai edzőtáborát.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Akpe Victory (Akpe Victory Maduabuchukwu, nigériai, FK Banga – Litvánia), Nicolás Elosú (Nicolás Elosú Larumbe, argentin, Racing Club II – Argentína)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: – 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  – 
Kiszemeltek: –
Távozók: Bodnár Gergő (Újpest FC), Klausz Milán (MTK Budapest), Krajcsovics Ábel (Újpest FC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatért klubjához: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Maxsuell Alegria (Maxsuell Alexandre Alves Soares, brazil, Izrael, Egyesült Államok)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
14 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
18 órája

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
19 órája

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 13:56

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 10:19