Heti sztori

Vágólapra másolva!
2004.03.16. 20:39
Címkék
Rátgéber László

A pécsi kosarashölgyek mestere szintúgy az elöljárókat hibáztatja a helyzetért. "Szidjuk a focistákat, szidjuk az edzőket, pedig be kellene látnunk, hogy a magyar sportban, és leginkább a labdarúgásban a vezetők jelentik a legkomolytalanabb részt – fogalmazott Rátgéber László. – Ôk csak pörgetik a lóvét, eljátszák a nagyurat, aztán kiderül, hogy teljesen alkalmatlanok erre a posztra."
A szakember Tornyi Barnabást igazi életművésznek tartja, és korábbi beszélgetéseik alapján tudja róla, hogy imádja a gyerekeket, szereti az Egyesült Államokat, és nagyon jó a kommunikációs készsége – ami viszont negatívum, hogy komoly eredményei valóban nincsenek. "Én is szeretnék olyan klubvezetőt, aki fél évre, mondjuk, ötvenháromilliót kínál nekem…" – mondta Rátgéber László.
Felvetettük a mesternek, hogy mit szól az egész kispesti ügy kirobbanásához, hiszen Tornyi Barnabás évekkel ezelőtt a televízióban elhangzott ártatlan kérdésre ("Hogyan érzi magát Kispesten?") kezdte szapulni csapatát. Ez éppen olyan, mintha Rátgéber László azzal jönne, hogy ő igazából utálja Pécset, és lefekvés előtt mindig a soproni kispadról álmodozik… "Abban egyetértünk, hogy szolgálni kell, akinél dolgozom – reagált erre az edző. – Azonban az sem jó dolog, hogy eljátsszuk az edzősködést: kipipáljuk a foglalkozásokat, kibekkeljük jó néhány vereséggel a bajnokságot, mondunk két jó szót a csapatról, aztán végzünk, ahol végzünk. Tornyi Barnabás legalább megmondta őszintén, hogy idióták vannak a vezetésben…"
Rátgéber László azt fájlalja, hogy a magyar futballban nincs bizalom, afféle gentleman's agreement. "Én minden évad előtt megkérdezem a játékosokat, van-e olyan, aki elégedetlen a szerződésével. Nincs. Aztán van-e olyan, aki nem írt alá. Az sincs. Ezek után viszont ne merjen nekem senki nyafogni, hogy többet is kereshetne."
Legfrissebb hírek

Kétszer vezetett, majd a 94. percben mentett pontot az Eintracht Frankfurt

Német labdarúgás
8 perce

NS-infó: Acolatsén múlik, marad-e a DVTK-nál – ez az NB I-es klub viheti

Labdarúgó NB I
35 perce

Hosszabbítás után kikapott a listavezető otthonában a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
36 perce

Izland 13 góllal verte meg Olaszországot a mieink Eb-csoportjában

Kézilabda
41 perce

Palasics Kristóf remekelt a kapuban, nyolc góllal győztük le a lengyeleket az Eb-nyitányon

Kézilabda
43 perce

A szerbek simán megverték a franciákat a vízilabda Eb-n

Vízilabda
50 perce

Sajtóhír: megszületett az egyezség, Tóth Alex Angliába igazol

Labdarúgó NB I
1 órája

A legnagyobb erénye: sohasem adja fel – interjú Mezei Gergő Lászlóval

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik