Pavlova Maria: Végre megcsináltuk!

Bájos jelenet zajlott le csütörtök este a sheffieldi Európa-bajnokságon: a magyar színeket képviselő Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei párostól azt kérdezte az egyik újságíró, melyik a kedvenc magyar szavuk.
Pavlova Maria biztosra ment, és inkább egy kérdést tett fel (Hogy vagy?), erre pedig a régóta gőzerővel tanuló Sviatchenko Alexei magabiztosan rávágta: „Fantasztikusan!”
Nem véletlenül volt ilyen jókedvű a két műkorcsolyázó, hiszen a kűrben a második legmagasabb pontszámot kapták, összességében pedig a harmadik helyen végeztek, így elérték a céljukat: régóta „hajkurásszák” már az Eb-érmet, tavaly és tavalyelőtt is negyedikek lettek a kontinensviadalon, ám idén odaértek a dobogóra.
„Végre megcsináltuk! Eltartott egy ideig, amíg elértük a dobogót, de most nagyon boldogok vagyunk. Sajnos hibáztunk a kűrben, azon leszünk, hogy ezt kijavítsuk az olimpián, s ott a legjobbunkat nyújtsuk – nyilatkozta Pavlova Maria. – Sokat jelent nekünk, hogy megszereztük ezt az érmet, tudjuk, a magyar korcsolyázás számára is fontos.”
Azt azért elfogultság nélkül is megállapíthatjuk, az sem lett volna meglepő, ha ez a bronz egy kicsit fényesebb érem lett volna: sokan látták úgy, hogy nemcsak a kűrben, de már a szerdai rövid programban is szebben „muzsikáltak” Pavlováék, mint a címvédő német Minerva Fabienne Hase, Nikita Volodin duó…
„Már a szerdai rövid programot is szépen és stabilan futották Mariáék, a németek akkor is rontottak, ahogyan a kűrben is, ezért úgy gondolom, ha kicsit reálisabb a pontozás, meg lehetett volna a második hely is” – erősítette meg felvetésünket Kendelényi-Gulyás Erika, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség műkorcsolya ágazati igazgatója.
Az igazsághoz hozzátartozik, a Pavlova, Sviatchenko páros sem futott tiszta kűrt, hiszen az egyik szóló ugrásuknál Pavlova kifordult, ott néhány pillanatig el is veszett az összhang a két korcsolyázó között, majd a végén kicsit „túlfutottak” a zenén – ha utóbbi nincs, meg is lett volna az ezüst.
De senki sem csalódott, a versenyzők meg kiváltképp boldogok, ha ehhez a sikerhez hozzátesszük, hogy legutóbb magyar színekben Eb-n párosban érem 1957-ben született, nincs is ok a kesergésre, úgy meg kiváltképp nem, hogy tudjuk, december utolsó hetét Pavlova nem a jégen, hanem az ágyban töltötte – magas lázzal.
„Maradunk, hiszen korábban még sohasem jártunk az Egyesült Királyságban, aztán jövő héten Magyarországon edzünk végig" – mondta Pavlova Maria.
A páros a jövő szombati fogadalomtétel után visszautazik Szocsiba, majd ott lesz a téli olimpia megnyitóünnepségén, ám mert csak a játékok végén lesz „jelenésük” a jégen, egy hétig Svájcban edzőtáboroznak, talán így kimaradnak az „ötkarikás láz” negatív hatásaiból is.
A párosok versenyét az Anasztaszija Metyolkina, Luka Berulava duó nyerte, ezzel Grúzia első Eb-címét gyűjtötte be ebben a számban, a sikerük után úgy nyilatkoztak, innentől nem állnak meg addig, míg az olimpián nem szereznek aranyat – meglátjuk, hogy ez már a 2026-os játékokon valóra válik-e…
MŰKORCSOLYA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, SHEFFIELD
Páros
Európa-bajnok: Anasztaszija Metyolkina, Luka Berulava (Grúzia) 215.76
2. Minerva Fabienne Hase, Nikita Volodin (Németország) 203.87
3. Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei (Magyarország) 202.56
Jégtánc
Állás a ritmustánc után
1. Fournier Beaudry, Cizeron (francia) 86.93
2. Fear, Gibson (brit) 85.47
3. Giugnard, Fabbri (olasz) 84.48
…
14. Ignateva, Szemko (magyar) 67.74

Pavlova Maria: Az Eb-n érmet szeretnénk!







