Mindhárom magyar váltó elődöntős a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-n

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2026.01.16. 20:14
null
Fotó: Facebook/HUNSKATE - Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Az olimpiára is figyelve versenyzett a magyar válogatott a tilburgi Európa-bajnokság pénteki napján, ahol az egyes távok „első körét” rendezték meg.

 

Kicsit persze „fals” a kijelentés, miszerint mindhárom váltónk elődöntős a rövid pályás gyorskorcsolyázók tilburgi Európa-bajnokságán, mert noha maga az állítás igaz, a teljes képhez hozzátartozik, hogy a kevesebb induló miatt a női váltóknál nem kellett pénteken negyeddöntős futamokat rendezni.

A férfiaknál és a vegyes csapatoknál viszont igen, s ezt az akadályt mindkét magyar négyes sikerrel vette.

Az olimpiai felkészülés jegyében tervezték a mieink lefutni ezt az Eb-t, a váltóversenyeket mindenképpen, ám Jászapáti Péter sérülése ezt a tervet áthúzta, ennek ellenére azért amit lehetett, igyekeztek modellezni kicsit Milánót is szem előtt tartva.

A férfiváltóban a milánói induló Moon Wonjun, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel trió mellett a fiatal Granasztói Ádám kapott bizalmat, a kvartett a féltávnál az élre állt (milyen jól tette, hogy megelőzte a szintén olimpiai induló belgákat, mert később „hátul” történt egy ütközés, ebből a magyar négyes kimaradt) és meg is nyerte negyeddöntős futamát.

A vegyes váltóban csak a milánói kiválasztottak léptek jégre: Végi Diána Laura és Somodi Maja mellett Nógrádi és Tiborcz alkotta a csapatot, s bár az első váltásnál rögtön hibáztak a mieink, így lemaradtak az elsőként célba érő olaszoktól, az elődöntős folytatásunkat mindez nem veszélyeztette, mert a második hely is továbbjutást ért.

Az egyéni küzdelmek során ötszáz méteren a hölgyek hozták a száz százalékot, Végi, Somogyi Barbara és Bácskai Sára Luca is továbbjutott, itt a fiúk (Nógrádi, Tiborcz, Csizmadia Márk) a vigaszágon még visszajuthat a legjobbak közé. Ezer méteren Végi, Somodi, Moon Wonjun és Nógrádi továbbment, Tiborcz vigaszágas. Ezerötszázon a női sor szintén nem hibázott: Sziliczei-Német Rebeka, Bácskai és Somodi is az elődöntőben folytathatja, akárcsak Moon Wonjun – Granasztóit kizárták az előfutamban.

Szombaton a nőknél 1000 méteren és váltóban, a férfiaknál 500 és 1500 méteren avatnak Európa-bajnokot Tilburgban.

 

Legfrissebb hírek

Nicky Gooch: Fontos az Eb, de az olimpia még inkább

Téli sportok
Tegnap, 11:20

Tízfős magyar csapat utazik a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-re

Téli sportok
2026.01.09. 18:36

Short track: „Kiskorom óta az olimpiáról álmodtam” – Végi Diána Laura

Utánpótlássport
2026.01.07. 18:02

Rövid pályás gyorskorcsolya: ők utazhatnak a milánói téli olimpiára!

Téli sportok
2026.01.02. 14:57

Jászapáti Péter: „Nem húzzuk be fülünket-farkunkat”

Téli sportok
2025.12.03. 09:39

Rövid pályás gyorskorcsolya: olimpiai induló a férfiváltó!

Egyéb egyéni
2025.11.30. 17:44

Rövid pályás gyorskorcsolya: ha nem kap sárga lapot vasárnap, olimpiai induló a férfiváltó!

Egyéb egyéni
2025.11.29. 18:22

Rövid pályás gyorskorcsolya: elődöntőbe jutott a férfiváltó a dordrechti wt-versenyen

Téli sportok
2025.11.28. 19:22
Ezek is érdekelhetik