Sérülés: Még Ronaldo is zokogott

Vágólapra másolva!
2004.03.18. 20:21
Címkék
Bizonyára sokan emlékeznek a brazil Ronaldo arcára, amint az Olasz Kupa-döntő 2000 májusában rendezett első mérkőzésén több hónapos kihagyás után ismét pályára lépett, és néhány perc után úgymond rásérült a műtött térdére.
Ronaldo zokogott a kispadon. Tudta, mi vár rá, milyen kínokat kell átélnie – aztán két év múlva a világbajnokság gólkirálya lett…Akadnak azért olyan játékosok is, akikkel sokkal kegyetlenebbül bánt a sors. A hollandok legendás csatára, Marco van Basten a krónikus bokasérülése miatt hagyott fel a játékkal, a svéd Thomas Brolinból – aki 1994-ben éppen a magyar válogatott elleni Eb-selejtezőn (2–0) sérült meg – pedig a bokatörése után sosem lett ugyanaz a sztár, aki korábban volt. Kérdéses a német Sebastian Deisler pályafutásának alakulása is: a szupertehetségnek kikiáltott futballisát például annyira megviselték a rendszeres műtétek, hogy pszichiátriai kezelésre szorult. Mindazonáltal Gyepes Gábor bizakodhat, mert az orvostudomány ma már csodákra képes, elég csak a már említett brazil klasszisra vagy a Manchester Unitedben a legmagasabb rekordokat ostromló Ruud van Nistelrooyra gondolni, aki hasonlóan hosszú kihagyás után igazolt Angliába.2/4. rész
1/4. rész: A rossz mozdulat, a fájdalom és a kín
3/4. rész: A lelkét is ápolni kell
4/4. rész: A kezelőorvos diplomatikus diagnózist adott
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: magyar csata a női kézi BL-ben; férfi kézi Eb, férfi vízi Eb, csúcsligák

Birkózás
2 órája

Egyoldalú volt a clásico, a Real simán megverte a Barcát az Euroligában

Kosárlabda
2 órája

Orosz Pál: Csatárt mindenképpen igazolnunk kell; Győzelem az első meccsen, férfi kézilabdacsapatunk nagy lépést tett a továbbjutás felé

E-újság
3 órája

Feljövőben a Girona, sorozatban a harmadik mérkőzését is megnyerte a spanyol bajnokságban

Spanyol labdarúgás
3 órája

Varázsolt az aranylabdás: Ousmane Dembélé remek duplájával rangadót nyert a PSG

Francia labdarúgás
3 órája

Egy pontot megmentett, de így is tíz meccse nyeretlen a Pisa

Olasz labdarúgás
3 órája

Kétszer vezetett, majd a 94. percben mentett pontot az Eintracht Frankfurt

Német labdarúgás
4 órája

Chema Rodríguez: Nagyon fontos megnyerni az első meccset egy ilyen tornán

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik