Kötelező fiatalokat játszatni

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.03.19. 21:19
Címkék
Péntek délelőtt ülésezett a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége. A tanácskozás legfontosabb témája az NB-s bajnokságok 200405-ös versenykiírásainak elfogadása volt.
Az elnökség tagjai úgy határoztak, a következő évadtól minden élvonalbeli együttesben, valamennyi bajnoki összecsapáson kötelező két-két 23 éven aluli (1981. január 1-jén vagy utána született) futballistát, míg a második vonalban két-két, az NB II-ben és az NB III-ban pedig három-három 21 éven aluli (1983. január 1-jén vagy után született) labdarúgót szerepeltetni.Ugyanakkor, hogy információink szerint a ligatanács (melyben a futballcégek tulajdonosai vagy azok képviselői foglalnak helyet) csütörtöki ülésén a többség (8:2 arányban) elvetette az MLSZ-elnökség által most jóváhagyott kezdeményezést…Az ülés másik döntése szerint visszatér a háromlépcsős bajnoki rendszer, azaz a klubok a 16 csapatos NB I alatt két, egyaránt 16-16 együttest felvonultató NB II-es csoportban, valamint hat, egyenként 16 csapatos NB III-ban versenyeznek a 2005–06-os idénytől. A tanácskozáson Bicskei Bertalan bejelentette, mivel nem ért egyet az UEFA-edzőképzés magyarországi megvalósításával, kilép az MLSZ edzőbizottságából (a témára a napokban még visszatérünk).
Legfrissebb hírek

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
6 perce

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
9 perce

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
10 perce

Embernek paraguayi fiai – Farkas Norbert publicisztikája

Foci vb 2026
10 perce

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
10 perce

Így örült a harmadik spanyol gólnak Lamine Yamal öccse a lelátón

Foci vb 2026
13 perce

Lamine Yamal lett a Spanyolország–Ausztria meccs legjobbja

Foci vb 2026
28 perce

Oyarzabal duplázott, Spanyolország simán kiejtette Ausztriát a 32 között

Foci vb 2026
55 perce
Ezek is érdekelhetik