Percről percre

Vágólapra másolva!
2004.03.21. 21:46
Címkék
21. perc: Tóth Norbert a tizenhatos bal sarkánál átvette a labdát, majd a mellette balra helyezkedő Polonkaival kényszerítőzött, és miután ismét játékba avatkozott, 14 méterről, ballal alig lőtt a bal kapufa mellé.26. perc: Az első igazán szép jelenet. Simek emelte középre a labdát a jobb oldalról. Az érkező Bükszegi 17 méterről, kapásból, jobbal kevéssel lőtt a jobb kapufa mellé.36. perc: Vörös végzett el szabadrúgást a bal oldalról. Ívelése után Virág emelkedett fel a tizenegyespontnál és csúsztatott kapura, ám a középre érkező labdát Vlaszák magához ölelte.48. perc: Kavarodás támadt a Balaton tizenhatosán belül, majd Farkas Balázs hozta játékba a jobbösszekötő helyén érkező Szélesit, aki 20 méterről, jobbal, kapásból lőtt is, ám Csernyánszki ki tudta öklözni a labdát.61. perc: Györök betört a tizenhatoson belülre, ám – ki tudja miért? – nem akart megállni a labdával. Így aztán nyolc méterről éles szögből kellett lőnie, a labda a kapu felett hagyta el a játékteret…83. perc: Mészáros pörgetett jobb külsővel a kilépő Györök elé, aki egyedül állt szemben az újpesti kapuval, és miután lekezelte a labdát, nyolc méterről, jobb lábbal a kiszolgáltatott Vlaszák mellett a bal alsó sarokba lőtt.0–1
Legfrissebb hírek

NBA: Kevin Durant 39 ponttal vezette győzelemre a Houstont

Amerikai sportok
21 perce

Marozsán legyőzője nyerte az aucklandi tenisztornát

Tenisz
28 perce

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
49 perce

Aus. Open: Babosék és Bondárék is kiemelt ellenfelet kaptak párosban

Tenisz
1 órája

A nem tisztelt Egyiptom éremért harcolhat Marokkóban

Minden más foci
1 órája

Megújul a fehérvári katlan, az ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok

Képes Sport
2 órája

Atlétika: történelmi magyar szereplés mindenhol

Atlétika
2 órája

Nincs mese, muszáj győznie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik