Hagi: ismét Galatasaray

Vágólapra másolva!
2004.03.22. 13:33
Címkék
A macedón származású, de a román válogatottban szereplő egykori világklasszis – aki hazájában a szövetségi kapitányi posztot is betöltötte – lett a talán legeredményesebb török egyesület, a Galatasaray vezetőedzője. A 39 éves tréner a korábbi török szövetségi kapitányt, az egykor az AC Milant is irányító Fatih Terimet váltja, aki azért mondott le, mivel csapata kiesett az UEFA Kupából a spanyol Villarreal ellenében.Hagi egyébként pályafutása utolsó éveit a török együttesben töltötte, miután az FC Barcelonánál sokáig mellőzték, és honfitársával, Gheorghe Popescuval, több nagy sikert elért, ezek közül a legnagyobb visszhangot a 2000-es UEFA Kupa- és Európai Szuperkupa-győzelem váltotta ki. Hagi számára egyébként edzőként sem lesz ismeretlen a török bajnokság légköre, hiszen a szezon elején még a Bursaspor szakmai munkáját irányította, mi több, ő csábította oda Stuttgartból, Viorel Ganeát is, aki azonban már jelenleg a Premier League-ben szereplő Wolverhampton Wanderers játékosa. Az egykori klasszisnak azonban a Galatasaraynál nem lesz könnyű dolga, hiszen új egyesülete csak a 6. helyen áll, s hátránya behozhatatlan az előtte 19 ponttal vezető szintén isztambuli Fenerbahceval szemben.
Legfrissebb hírek

DVTK: Elton Acolaste a Ferencvárost választhatja

Labdarúgó NB I
38 perce

IFFHS: a Premier League a legerősebb bajnokság, a magyar NB I a 41.

Minden más foci
49 perce

A Cadillac pályára hajtott az új autójával; Hamilton új versenymérnököt kap 2026-ban

F1
59 perce

Szinte biztosan sporttörténelem íródik az Australian Openen

Tenisz
1 órája

Női kézilabda El: Nagybányára látogat az MKC, német ellenfelet fogad az Esztergom

Kézilabda
1 órája

Női kézilabda BL: Johansson tiszteli a Debrecent, Jensent „kultúrsokk” érte

Kézilabda
1 órája

Az Újpest bejelentette Patrizio Stronati szerződtetését

Labdarúgó NB I
1 órája

Palasics Kristóf: A címeres mez van rajtunk, itt nincs olyan, hogy valaki elfárad

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik