A barátságból per is lehet

Vágólapra másolva!
2004.03.29. 22:15
Címkék
Mióta a múlt hét csütörtökjén, a Ferencváros elnökségének rendkívüli ülése után Furulyás János, az egyesület elnöke bejelentette, a klub eláll a Kovács Ádámmal tavaly november 25-én kötött támogatói szerződéstől, egyfolytában zajlik a találgatás arról, vajon ki léphet a rákkutató örökébe.
Igaz, a Celladam Rt. elnök-vezérigazgatója továbbra is érvényben lévőnek tekinti a megállapodást, e véleményét azonban az Üllői úton nem osztják. Mint érdeklődésünkre dr. Petró László, az FTC jogásza elmondta, a Fradi már megküldte Kovács Ádámnak azt a levelet, amelyben hivatalosan is bejelentette, hogy eláll a szerződéstől. A polgári törvénykönyv 300. paragrafusának első bekezdése ugyanis arra az esetre, ha a kötelezett (ez esetben a kutató-feltaláló) késedelembe esik, úgy rendelkezik: a jogosult (tehát a Ferencváros) elállhat a szerződéstől, amennyiben a teljesítés többé nem áll érdekében. A Fradi helyzetét könnyíti ugyanezen paragrafus második bekezdése, amely arról szól, hogy a teljesítéshez fűződő érdek megszűnését sem kell bizonyítani abban az esetben, ha a szerződést a felek megállapodása alapján meghatározott időpontban kellett volna teljesíteni, illetve a jogosult az utólagos teljesítésre megfelelő határidőt szabott, és az is eredménytelenül telt el. Kovács Ádám esetében tudniillik pontosan ez történt: a támogatói megállapodásban rögzített napon hiába várták a vállalkozó pénzét az Üllői úton, és az újabb meg újabb határnapok is anélkül teltek el, hogy a 300 millió forint megérkezett volna a zöld-fehérek számlájára.Petró László szerint Kovács Ádám tévedett, amikor úgy nyilatkozott, hogy a Celladam 300 millió forint névértékű részvénycsomagjának átadásával teljesítette vállalását. "Ez két okból sem így van – mondta a jogász. – Egyrészt a támogatói szerződés kifejezetten pénzbeli teljesítésről szól, s ettől csak mindkét fél beleegyezésével lehetne eltérni, másrészt az értékpapírok nem kerültek az egyesület tulajdonába, azaz akkor sem rendelkezhetne velük, ha éppen akadna tőkeerős vevő."A témáról további információkat talál a Nemzeti Sport március 30-ai számában.
>>Klikkeljen és fizessen elő a napilapra most!<<
Legfrissebb hírek

Bodó Richárd: Csak úgy tudok bizonyítani, ha a pályán vagyok; Fekete Gergő: A szerbek ellen nekünk kell diktálnunk a tempót

E-újság
22 perce

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
24 perce

Évszázados örökség – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
30 perce

Méretes hibák – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
35 perce

Vasárnapi sportműsor: Magyarország–Szerbia a vízilabda Eb-n, Magyarország–Olaszország a kézilabda Eb-n

Minden más foci
44 perce

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
1 órája

Garát Zsombor csapata nyerte a jégkorong Kontinentális Kupát

Jégkorong
1 órája

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik