Az NSO ajánlja:
FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!
Bajnoki adatbank
Fordulóról fordulóra
A bajnokság végeredménye
Góllövőlista
Bajnoki múlt
Már az osztályozóra hangolnak
Az már korábban eldőlt, hogy a Lombard FC Haladás osztályozóra kényszerül azért, hogy jövőre is az első osztályban szerepelhessen. A még oszályozót jelentő 11. hely elkerüléséért azonban a Békéscsabai Előre FC és a Győri ETO vívott nagy harcot, amiből végül Reszeli Soós István együttese került ki győzetesen.

Habár érdemes volt szerzôdtetni Jegija Javrujant (jobbra), az Elôre a gólerôs légióssal együtt is hátra került (Fotó: Meggyesi Bálint)

Habár érdemes volt szerzôdtetni Jegija Javrujant (jobbra), az Elôre a gólerôs légióssal együtt is hátra került (Fotó: Meggyesi Bálint)
– Kíváncsi vagyok arra, hogy ön miképpen érzi: első osztályú csapat a Békéscsaba?
– Bízom benne, hogy igen, de sajnos el kell ismerni, bármi megtörténhet az osztályozón – mondta Jegija Javrujan. – Néhány fordulóval a bajnokság vége előtt biztos voltam abban, hogy nem kerülünk ilyen helyzetbe, erre tessék, jövő héten mégis óriási csata vár ránk. Az akarással egyébként nem lehet gond, hiszen csapattársaimon és a klub vezetőin is látom, mennyire szeretné mindenki a bentmaradást. Remélem, most már a szerencse is mellénk áll, és legalább a pótvizsga segítségével megőrizzük első osztályú tagságunkat. Nem is gondolok arra, hogy ez nem sikerülhet.
– Nyáron lejár a szerződése. Szívesen maradna Békéscsabán?
– Annak ellenére, hogy nagyon jól érezem itt magam, minden valószínűség szerint távozom. Hat évvel ezelőtt jöttem Magyarországra, akkor úgy gondoltam, ez csak egy ugródeszka lesz nyugat felé. Aztán végül úgy alakult, hogy a deszka beragadt, én pedig itt rekedtem. De ezt egyáltalán nem bánom, hiszen remekül érzem magam ebben az országban. Számomra azonban van egy ennél sokkal fontosabb dolog. Mégpedig az, hogy egyszer egy igazán jó csapatban játsszhassak. Örményországból, egy szegény világból jöttem, szeretném megalapozni a saját és a családom jövőjét. Éppen ezért úgy kell futballoznom, hogy felkeltsem az igazán nagy csapatok érdeklődését.
– Van már konkrét ajánlata is?
– Konkrét nincs. Úgymond félfüllel már hallottam, hogy egy-két fővárosi csapat a következő szezontól szívesen látna a keretében. Még csak huszonhárom éves vagyok, és ha ez nem jönne össze, akkor minden valószínűség szerint egy izraeli vagy iráni csapatban folytatom pályafutásomat. Ennél azonban most sokkal jobban érdekel az, hogy a bajnokság végén nyugodtan dőlhessek hátra, hiszen az azt jelentené, hogy bentmaradt a csapat. Ennyivel én is tartozom ennek a városnak és a klubnak. ---- Vezeti: Sápi (Takács G., Tóth I.). Helyszín: Győr. Időpont: 18.00. Jegyár: 1000 Ft
Győr: 1 Krass – 8 Regedei, 32 Stark, 29 Kartelo, 21 Makra – 10 Nyilas, 77 Jäkl, 6 Horváth R., 22 Varga Z. – 18 Peric, 30 Priskin. Szakmai igazgató: Reszeli Soós István.
Kispad: 12 Sebők (cserekapus), 9 Németh N., 3 Oross, 69 Nicsenko, 4 Varga G., 19 Balás, 2 Zsók
Sérült: Böjte (lábujjcsonttörés), Vlajics (szárkapocscsonttörés)
Eltiltva: –
Pécs: 33 Németh G. – 74 Dienes, 14 Szabados, 20 Szekeres, 4 Vranjes – 23 Notheisz, 13 Berdó, 7 Pest K., 24 Gaál – 15 Montvai, 18 Kerekes. Vezetőedző: Nagy Tamás.
Kispad: 72 Sólyom (cserekapus), 5 Erős G., 9 Horváth S., 11 Kulcsár, 25 Koltai Sérült: Mihalecz (műtét után), Pavicsevics (izomsérülés), Márton (részleges combizomszakadás). Eltiltva: Sipos (három sárga lap)
Nyilas Elek búcsúja
Az ETO az esetleges győzelme esetén helyet cserél a pécsiekkel, sőt a gödörben lévő ZTE esetleges újabb botlása esetén még a nyolcadik helyet is megszerezhetik. Említést érdemlő hír, hogy Nyilas Elek utolsó mérkőzését játssza a Győr színeiben.
Meccsmérleg:
2003–2004: 1–1
1996–1997: 2–1
1995–1996: 1–0
1994–1995: 1–2
1993–1994: 1–2 ---- Vezeti: Fábián (Kelemen A., Bendik)
Helyszín: Békéscsaba. Időpont: 18.00. Jegyár: 450–1000 Ft
Békéscsaba: 1 Fekete R. – 2 Paróczai, 18 Grujics, 13 Udvari, 4 Valentényi – 11 Szeverényi, 7 Simon, 23 Vincze Z. – 14 Tóth Gy., 99 Javrujan, 29 Miculescu. Mb. edző: Németh Zoltán
Kispad: 22 Simunic (cserekapus), 21 Fehér, 16 Szabó S., 24 Brlázs, 9 Hoffmann
Sérült: Kovács N., Megyesi (műtét után lábadozik), Ursz (térdsérülés), Bokor (combsérülés), Kovács B. (bokasérülés), Bánföldi (húzódás). Eltiltva: Schindler, Bujáki (három sárga lap ), Retek (piros lap )
Videoton: 30 Tudor – 20 Vochin, 15 Risztics, 17 Koller – 27 Szalai, 26 Tóth B., 10 Dvéri, 14 Szabó T., 4 Kóczián – 9 Medved, 21 Hercegfalvi. Vezetőedző: Csank János
Kispad: 1 Turi (cserekapus), 2 Fehér, 8 Lattenstein, 13 Tereánszki-Tóth, 18 Savu, 19 Pantics, 25 Magasföldi
Sérült: Voicu (bokasérülés), Schwarcz (térdsérülés)
Eltiltva: –
Önbizalom az osztályozóra
A Békéscsaba csapatában többen hiányoznak sérülések és eltiltás miatt, mégis számítanak a sikeres szezonzáróban. Annál is inkább, mert a fehérváriak elleni idei mérlegük jónak mondható. A Videoton remek hajrával felért a hetedik helyre, azonban a viszonylag erős játékoskeret aligha marad együtt, és a jobb játékosokért már most jelentkeztek hazai és külföldi csapatok.
Meccsmérleg:
2003–2004: 2–2
2002–2003: 1–0
2002–2003: 0–2
1997–1998: 4–0
1996–1997: 0–0 ---- Vezeti: Dubraviczky (Nagy I. A., Balog J.). Helyszín: Szombathely. Időpont: 18.00. Jegyár: 800–1600 Ft
Lombard FC Haladás: 1 Tóth I. – 5 Szűcs M., 17 Farkas A., 21 Seper, 16 Róth – 6 Szabó Z., 7 Kaj, 22 Rajos, 15 Tóth P. – 77 Venczel, 25 Schimmer
Vezetőedző: Tóth Bálint
Kispad: 12 Balogh T. (cserekapus), 9 Nelio, 19 Czeglédi, 23 Kincses. Sérült: Némethy (műtét után lábadozik), Illés (derékbántalmak), Tüske (combizomhúzódás), Pekovac (fáj a vádlija)
Eltiltva: Lőrinc (piros lap), Jagodics Z., Somfalvi (mindkettő három sárga lap)
Zalaegerszeg: 1 Varga Z. – 10 Babati, 17 Csóka, 18 Král, 4 Szamosi – 16 Nagy L., 21 Balogh, 77 Vincze O., 19 Koplárovics – 88 Sebők J., 9 Waltner
Vezetőedző: Gellei Imre
Kispad: 78 Bardi (cserekapus), 32 Györe, 8 Sabo, 15 Egressy, 25 Gyánó, 22 Ljubojevics, 24 Szekeres, 14 Szíjártó. Sérült: Molnár B. (bokaszalag-húzódás)
Eltiltva: Kocsárdi (piros lap), Sebők V. (három sárga lap)
Meccsmérleg:
2003–2004 0–1
2001–2002 0–1
1999–2000 0–1
1998–1999 0–0
1997–1998 0–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








